„Az elszámoltatás színleg rendben startolt. Igaz, akadt néhány akadékoskodó renegát, aki megpróbálta felhívni a figyelmet a törvény ellentmondásaira. Felfüggesztettek néhány pert és néhány bíró az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy sok minden nem stimmel, vizsgálják meg a törvényt. Hátha mégsem teljesen kerek, mert például sérti a Római Egyezményt, és az Európai Központi Bankkal sem konzultált tisztességesen az előterjesztő. Senki nem kérdezte, idáig nem is volt szokás, az Alkotmánybíróság sem igényelte, de játékra jelentkezett, és közbeszólt az igazságügyminiszter.
Nagyon nyersen megfogalmazom az intervenció lényegét: azt kívánta jelezni, hogy az illető bíró téved, hülyeséget kérdez, mert a törvénynek szemmel láthatóan semmi baja sincsen, minden rendben van, nyugodtan el lehet zavarni az okvetetlenkedőt. A miniszter aggodalma egyébként is eltúlzott, hiszen 2010-ben új szabályt vezetettek be, a kormány konszenzus nélkül, önállóan jelöli az alkotmány bíráit. (...)
Az Alkotmánybíróság még nem foglalkozott a beadványokkal. Pedig súlyosan megzavarná a jogszolgáltatást, ha utóbb mégis az alaptörvénnyel ellentétesnek találnák a törvény egyik-másik rendelkezését, bár nehezen elképzelhető, hogy a testület szembe szegülne a kormány törekvéseivel. De ha mégis? Mi legyen akkor az első, azután a többi ítélettel? Vissza kell csinálni mindet? Megalázó szakmai kérdéseket is felvet a törvény, vagy rendelkezéseinek megsemmisítése. Vajon valamiféle etikai vétséget követett el, aki jobb meggyőződése ellenére végigvitte a pert néhány óra alatt, úgy hogy talán ideje sem volt tisztességesen végigolvasni a beadványokat? Ráadásul – érvelnek a Fővárosi Ítélőtábla bírái –, olyasmiről kellett dönteni íziben, amire szakmailag sincs fölkészülve minden bíró. Sőt! Esetünk még riasztóbb, a tárgyalótermi tudósítás szerint »az alkotmányellenességi aggályok meglétét« a Fővárosi Törvényszék, az ítéletben állítólag készségesen elismerte.”