Agyafúrt rasszista vagyok

„Éreztem már hasonlót: 2006-ban, amikor azzal vádoltak meg (a HírTv-ben és másutt), hogy annak idején szigorúan titkos állományú tisztként működtem a pártállami diktatúra szolgálatában, sőt e státusomban vettem részt a demokratikus rendszerváltozásban is. És bár a hírnek épp annyi valóságalapja volt, mint amennyi a francia idegenlégió vagy az Orsolya-nővérek szolgálatában eltöltött éveimről szólónak lett volna, a dolog mégis lebénított az első pillanatban. Úgy éreztem, mintha azzal vádolnának, hogy éveken át szívlapáttal ütlegeltem az anyámat, nekem pedig azt kell bizonygatnom, hogy ez nem igaz, hogy sose ütöttem meg őt, hogy nem is volt otthon szívlapátunk és így tovább. És hogy ez képtelenség… (…)

Meggyőződésem: ha a demokratikus oldalon továbbra is domináns marad a romaügyet korábban uraló balliberális narratíva, amely egyrészt nem létezőnek tekinti a cigányság múltját és zömmel jelenét is nagyban meghatározó valóságos szociokulturális adottságokat, másrészt rasszistának bélyegez minden erre utaló tisztességes és demokratikus megközelítést, akkor a terepet végképp birtokba veszik a cigányellenes uszítók s a valódi rasszisták. Ez pedig rövid úton vezet az elkerülendő – s tán még elkerülhető – katasztrofális végkifejlethez. Könyvemet elsősorban az előítéletek csapdájába esett, empátia nélküli, a cigányellenes indulatokra mind fogékonyabb többségi magyaroknak írtam. A hátlapján egyebek közt ez olvasható:

»A cigányság gondja mindannyiunké: az egész társadalomé… A cigánykérdés: magyar nemzeti sorskérdés. A kezelésére tett erőfeszítések a magyar társadalom létérdekét szolgálják. A cigányok: mi vagyunk. Aki cigányellenes: az magyarellenes. Aki nem hiszi, olvassa végig a könyvet.«

Egy dolgot el kellene ismernie még Marsovszky Magdolnának is: rasszistának elég agyafúrt vagyok. Legalábbis próbálom álcázni magam.”