Brókerügyben dönthetnek a képviselők a jövő héten

2015. március 29. 11:33

Az Országgyűlés már hétfőn megvitathatja, kedden pedig akár el is fogadhatja a kormánypártok azon javaslatát, amely segítséget nyújt a brókerbotrányban érintett társaságok vezetőinek vagyonának zárolásában. Közben azonban kiderült, hogy a Quaestor-vezér Tarsoly Csabának például nem sok magánvagyona van.

2015. március 29. 11:33

Az Országgyűlés következő kéthetes ülésének első felében hétfőtől szerdáig ülésezik, a képviselők pedig akár már kedden elfogadhatják a kormánypártok azon javaslatát, amely segítséget nyújt a brókerbotrányban érintett társaságok vezetőinek vagyonának zárolásában. A parlament ülése hétfőn 13 órakor, a közelmúltban elhunyt Molnár Lajos volt szabaddemokrata országgyűlési képviselőre és egészségügyi miniszterre történő emlékezéssel kezdődik, majd a napirend előtti felszólalásokat követően ezúttal is kétórás interpellációs időszak és az egy órán át elhangzó azonnali kérdések jönnek. A házelnök javaslata alapján a képviselőknek a napirend elfogadásakor arról is dönteniük kell, hogy a megszokottnál gyorsabban tárgyaljanak és szavazzanak-e a kormánypártok brókerbotrányok áldozatainak kártérítéséről szóló javaslatáról.

Amennyiben a jelenlévő képviselők négyötöde támogatja a házirendtől történő eltérést, akkor az Országgyűlés már hétfőn megvitathatja, kedden pedig akár el is fogadhatja a Fidesz-KDNP előterjesztését, amelynek célja, hogy a brókerbotrányban érintett vállalatok cégcsoportjai, valamint mások mellett a vállalatok vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és egyes könyvvizsgálói vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért.

Közben viszont kiderült: a 150 milliárdos csalást elkövető Quaestor-csoport vezetőjétől, Tarsoly Csabától nem nagyon lesz mit elvenni: Tarsoly Csaba budai, százmilliókat érő villája egy svájci cég tulajdona. Édesapja, Tarsoly Vince XVII. kerületi háza pedig Tarsoly Vincéné nevén van, ám mivel neki nincs üzletrésze a Quaestorban, így elvenni sem lehet tőle. Tarsoly Csabát ugyan őrizetbe vették a rendőrök, de még mindig nem került előzetes letartóztatásba.

Tarsolyról közben egyre több érdekes részlet derül ki, például hogy parlamenti belépője is volt. Giró-Szász András államtitkár az ATV műsorában megmutatta a levelet, melyben több egybehangzó vélemény alapján a miniszterelnök segítségét kérte a Quaestor megmentéséhez. Korábban a miniszterelnök azt mondta, hogy március 4-én utasította a minisztériumokat, hogy vegyék ki a pénzüket a brókercégektől, azóta azonban úgy módosult a történet, hogy a miniszterelnök már a levél előtt, február végén utasította erre a minisztereket. Ehhez képest a külügy csak március 9-én, a levél után és a csőd bejelentése előtt pár órával vette ki a pénzét.

Jogállási törvények, Iszlám Állam, GVH

Szintén a kedd reggel 9 órakor kezdődő határozathozatali időszakban kerülhet ismét a Ház elé az Áder János köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött egyes jogállási törvények módosítása. Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága azt javasolja, hogy a korábban egyszer már elfogadott javaslat mégse szigorítsa a Magyar Kormánytisztviselői Kar (MKK) tisztségviselőire és ügyintézőire, valamint az érdekképviseleti szervek tisztségviselőire vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat. A fentieken kívül szavazás várható még további tíz javaslatról, köztük a földgázellátást és a termékdíjat érintő, az elmúlt hetekben tárgyalt módosításokról.

A határozathozatalokat követően kedden arról is vita kezdődhet, hogy a magyar honvédség részt vegyen-e az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben, de a képviselők több más javaslat mellett tárgyalják azt a kormánypárti javaslatot is, amely a világörökségi helyeken működő áruházakra is kiterjesztené a vasárnapi zárvatartási kötelezettséget. A szerdán terítékre kerülő öt előterjesztés között szerepel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2013-as működéséről szóló beszámoló, valamint a kiégett üzemanyag és a radioaktív hulladék kezelésének nemzeti politikájáról szóló határozati javaslat vitája is.

Az Országgyűlés márciustól alkalmazott új munkarendje alapján a második héten ezúttal is csak egyetlen ülésnapot tartanak, ami a húsvéti ünnep miatt ezúttal keddre csúszik. A képviselők ekkor kérdéseket és azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormánynak.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2015. március 30. 12:15
Munka alapú társadalom Magyarországon 2015.-ben: izzad a bróker, az én buxám meg üres, az "indexemről" nem is beszélek.
Viz Elek
2015. március 29. 14:59
Az én kérdésem csak az,hogy hogyan tud egy magáncég ellenőrizetlenül fedezet nélküli állampapírokat nyomtatni és eladni.Véleményem szerint ennek már a kibocsátásakor -legalább az eladáskor-fel kellett volna tünnie az az arra illetékesnek. Leegyszerüsitve nekem ez olyannak tűnik mintha az állami pénzverde egy-vagy több sorozat húszezrest ugyanazzal a sorozattal 2* vagy 3* nyomtatna ki. Mind tök valódi, csak a duplikátok hamisak. Mivel ezt a dolgozó kisember nem tudja ellenőrizni,ezért a cselekményért mindenképpen az állam vagy annak képviselője -illetve a büncselekményt lehetővé tevő személy- felel. Azt már most lelkiismeretfúrdalás nélkül kóterba lehetne vágni mert bünős! Még akkor is ha Viki vagy Petike a keresztneve!
Julismama2
2015. március 29. 14:58
Majd a Szanyi megmondja a tutit! http://nol.hu/belfold/szanyi-a-kormanyfo-orizetbevetelet-szorgalmazza-1524901 Beszarás..
kuwiq
2015. március 29. 14:27
A cégvezetők vagyoni felelősségét, a vagyonuk elkobzását kártérítésre lehetőv é tévő törvény már van. Ez csak figyelemelterelő manőver.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!