Amiatt, amit mond, nem bántunk senkit, ha más tesz ilyet, nem mentegetjük

2015. április 15. 12:04

Megverni valakit azért, amit mond, aljas, a demokrácia alapértékeit veszélyeztető cselekedet, amit meg kell vetni és határozottan el kell ítélni.

2015. április 15. 12:04
Alkotmányjogászok
Így írnánk mi

Az erőszak elítélése csak akkor lehet őszinte, ha a történtek kapcsán sem az áldozatot, sem a munkáltatóját nem hibáztatjuk. Mélyen elgondolkodtató, hogy olyan megszólalók, akik például a Charlie Hebdo-merénylet kapcsán még kristálytisztán látták, hogy el lehet, el is kell választani a lap tartalma által felvetett morális kérdéseket az erőszak feltétlen elitélésétől, most néhány mondat alatt eljutnak a hír kapcsán a 80 milliárd forintig és a hírhamisításig.

Pedig ezt a helyzetet se bonyolult átlátni: ha egy újságírót vagy bárki mást az általa elmondottakért vagy leírtakért megvernek, az éppen ugyanannyira fájdalmas egy demokrácia egészének, bárki volt is a sértett. A szólás és a sajtó szabadsága ugyanis ebben a kérdésben nem nézi, nem nézheti azt, hogy akit véd, az mit mond. Hogy mi a hazugság és mi nem az, mi a mérvadó vélemény és mi elfogadhatatlan, azt a közönség szépen majd eldönti, mint ahogy teszi ezt nap mint nap.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Spiler
2015. április 16. 00:14
Börtönbe csukni valakut azért mert történelmi eseményt, bizonyítékokra akapozva cáfol, az bezzeg működik...
Mindjárt
2015. április 16. 00:14
Megverték és kirabolták a cigányok Az történt vele ami naponta nagyon sok idős és védtelen magyar emberel
BőröndÖdön
2015. április 15. 21:18
A Borsa úr nem újságíró,hanem hírolvasó,a Papp Dániel a nagy mágus...
KannibálTatárÚr
2015. április 15. 21:18
Na, éppen ez a baj. A szavakkal történő jogtalan támadást, sértést ugyanúgy kellene kezelni, mint a jogtalan fizikai támadást. Aki szavakkal támad, ugyanolyan bűnös, mint aki fizikailag. Tudjuk, hogy vannak provokatőrök. Ezt tudják az alkotmányjogászok is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!