A nép nevében, a dolgozók akaratából...

2015. április 30. 13:18

A bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció kijátssza egymás ellen a polgárok részvételi igényét és az emberi jogokat.

2015. április 30. 13:18
Majtényi László - Somody Bernadette
hvg.hu
„A nép részvételét nem helyettesíti a nép átverése. A kormány, miközben nem az első milliárdunkat költi a választópolgári akarat feltárására alkalmatlan nemzeti konzultációra, megszüntette, kiüresítette vagy elgyengítette azokat az intézményeket, amelyek a polgárok és civil szervezeteik számára valódi részvételt biztosítottak a demokratikus döntéshozatalban és az alkotmányos rendszer működtetésében. A 2011-es Alaptörvény a népszavazás eredményességének előfeltételévé tette, hogy a választópolgárok több mint fele részt vegyen a szavazáson. Ez a részvételi feltétel a gyakorlatban a népszavazási kezdeményezéseket eleve kudarcra ítélte.

Megszűnt a népi kezdeményezés intézménye, amelynek révén a választópolgárok az Országgyűlést egy-egy országos jelentőségű kérdés nyilvános megtárgyalására kötelezhették. A kormányzat gyakorlatává vált, hogy nagy horderejű törvényjavaslatokat egyéni képviselői indítványokként terjesztettek a parlament elé, ezzel pedig kiiktatták a képviseleti demokráciából – csak a minisztériumokban előkészített törvénytervezetek esetén kötelező – egyeztetési és véleményezési folyamatot, azaz a demokratikus vita lényegét. (...)

Az alapvető jogok individuumként illetnek meg bennünket, nem konzultációs kérdések. A bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció éppenséggel kijátssza egymás ellen a polgárok részvételi igényét és az emberi jogokat. Azt a látszatot kelti, mintha a kormány valóban kíváncsi lenne a polgárok véleményére és a többség akaratának megfelelően akarna intézkedni. A kérdések által sugalmazott válaszok viszont kiszolgáltatott emberek (adott esetben menedékkérők) emberi jogai megsértésének megalapozását szolgálnák. Ezen az úton továbbhaladva nemzeti konzultációval legitimálhatná a kormány bármely kisebbség vagy kiszolgáltatott társadalmi csoport alapvető jogainak megsértését. Vagy a halálbüntetést is.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2015. május 02. 01:13
Ezután a cikk után össze is lehetne foglalni mi lenne egy balos visszafordulás esetén Bevándorlók előtt kinyitják a kapukat kifogja őket eltartani ? Ez nem kérdés lesz pénz hiteleket veszünk majd fel amelyeket a magyar dolgozok fognak visszafizetni.. visszatér az IMF és a Globalista nagyágyúk ismét beveszik Magyarországot. kb 11% ig vissza tornásszák majd a banki alapkamatot hogy a bankár haverok kizsigerelhessék megint a magyarokat. Annyira meggyengítik a forint stabilitását és annyira hektikus lesz megint az árfolyama hogy Vissza hozzák a devizahitelt kártérítést fognak majd kapni a bankok az Orbáni különadó visszamenőleges beperlésével amit hogy hogy nem megnyernek..a magyar kormány természetesen fizet mint a katonatiszt. először lecsökkentik majd vissza emelik az áfát.. megszüntetik az egykulcsos adót emiatt a gazdagok (a munkaadók) menekülnek majd Magyaroszágról ..ennek ők tapsolnak mert van egy ország ahonnan bejelentkeztek már mindenért ami magyar..víz föld épületek kerületek stb.. egyenlőre a 13.-kerület a 6. és a VII kerület egy része az övék..a Dohány utca környékén.. Beszüntetik a kiemelt sportok támogatását , betiltják a futballt bezárják a stadionokat. Vége lesz a Rezsicsökkentésnek Magyarul megint eladják külföldieknek az energia szolgáltatókat. nem lassan mondom ...lesz gázáremelés Magyarként megint csak másod rangú leszel a saját hazádban mindent megszüntetnek vagy akadályoznak ami erősítheti a nemzeti öntudatot. A pártatlan közTV ben az ATVsek megint beveszik a hiradót és a politikai műsorokat. az általános iskolában a hittan helyett bevezetik a holokauszt ismeretek tantárgyat..történelem érettségi tétel lesz hogy a zsidók előbb voltak Magyarországon mint a magyarok történelmi tétel lesz a cigányság Magyarországi térnyerése.. A Vegyépszer és a Strabag építi továbbra is az Autópályákat ahol megint Alagutakat fognak építeni az alföldön..és megint viaduktokat fognak építeni a dombságok csúcsain.. mindenki árulhat Dohány termékeket így megint a nyugati cégek fölözik le a hasznot Vasárnap is nyitva lesz a Tesco folytasd a sort kíváncsi vagyok neked mi jut eszedbe
moricka13
2015. május 01. 05:37
Gulyás Balázs Kamu Káder-gyerek talán a dolgozók nevében, a nép akaratából veri a nyálát és akar Nagyra Nőtt Prófétaként a civilek élére állni? De kicsoda Ő, azon kívül, hogy a Gurmai fia-borja?
Box Hill
2015. április 30. 20:39
"Azt a látszatot kelti, mintha a kormány valóban kíváncsi lenne a polgárok véleményére és a többség akaratának megfelelően akarna intézkedni." Már a feltevés is rossz. A többség akarata figyelembevételével kormányoznak a demokratikus kormányok, nem annak "megfelelően". A kormányokat vezetésre választják, nem követésre. Kedves szerzők, nem kéne megtanulni demokráciául? Itt az élethossziglani tanulás lehetősége. Éljetek vele mán!
kjkj945
2015. április 30. 17:06
A NÉP NEVÉBEN Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!