A nyilvánosság próbája

2015. július 16. 07:34

Érdekes és elgondolkodtató látni, hogy a Fidesz ellenzékben mennyire aggódik a demokráciáért (emlékszünk még a Új Demokrácia Központra?), hogy aztán hatalomra kerülve zavaró legyen számára a túlzott állampolgári kíváncsiság.

2015. július 16. 07:34
Lukács Csaba
Magyar Nemzet

„Nemzeti hitvallás a neve az alaptörvény preambulumának, amely a benne foglaltak szerint a jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Ha figyelmesen végigolvassuk a szöveget, találunk benne egy ilyen mondatot is: »Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.«

Úgy gondolom, kötelességem szólni, ha ezek az elvek sérülnek. Úgy tűnik, az Áder János köztársasági elnök úr által szombaton aláírt jogszabály, vagyis az információszabadságról szóló törvény módosítása nem a Nemzeti hitvallás szellemében fogant. Egyrészt nem értem a sietséget – a kormány kivételes eljárást kért az Országgyűléstől Trócsányi László igazságügy-miniszter törvényjavaslatáról annak ellenére, hogy a kabinet korábban októberre tervezte be a jogszabály elfogadását –, másrészt aggasztónak találom a július 6-án 123 igen szavazattal (66 nem ellenében) elfogadott előterjesztés egyes pontjait.

A módosított jogszabály minden olyan esetben lehetőséget ad a közérdekű adatok eltitkolására, amikor azok jövőbeni döntések megalapozását szolgálják. Hirtelen nem is tudnék mondani olyan adatot, amely nem készíthet elő egy újabb döntést, így ez – megítélésem szerint – ellehetetlenítheti az információkéréseket.

Az sem építi a demokráciát, hogy ezentúl pénzt kérhetnek az adatokért cserébe – értem azt, hogy akadtak olyanok, akik visszaélve a lehetőséggel gyakorlatilag napokra lekötötték egyes hivatalok munkatársait azzal, hogy nyakra-főre fénymásoltattak dokumentumokat –, de úgy gondolom, ez a demokrácia ára. Arról nem is beszélve, hogy a huszonegyedik században élünk – ha a retorika szintjén elkötelezettek vagyunk az úgynevezett e-kormányzás mellett, versenyképes államigazgatást ígérve, akkor mi az akadálya a dokumentumok elektronikus formában való tárolásának és kezelésének?

Az is aggasztónak tűnik, hogy korlátozzák egyes szerzői jogi védelem alá eső közérdekű adatok, például tanulmányok megtekintését. Ezeket ezentúl nem adják ki, csak megnézhetjük – így egyebek mellett nehezen derül ki, hogy a szerző esetleg a szövegszerkesztő kivág-bemásol funkcióját gyakran használva »írta« a tanulmányát. És tudjuk jól, ez a műfaj a politika egyik jól bevált kifizetőhelye, milliókat lehet leszámlázni egy innen-onnan összeollózott értekezésért.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2015. július 16. 20:47
"zavaró legyen számára a túlzott állampolgári kíváncsiság. " A túlzott lehet zavaró, a jogos, az nem lehet zavaró - kedves szerzőnk. Újságíróként is érdemes a fogalmakkal tisztában lenni, mert különben jön egy hasonlóan képzett főszerkesztő és előléptet.
Mich
2015. július 16. 12:26
Simicsicska...
states
2015. július 16. 09:39
Áder szemrebbenés nélkül nem írt alá eddig sem, ha valami nem volt rendben az eléje kerülő törvények körül.í Ebből látszik, hogy Lukács elvtárs körül hibádzik a kréta. Amit Simicska elvtársnak hívnak.
states
2015. július 16. 08:56
Mint ebből az írásból is kitűnik Áder János jobban érti a dolgát, Mint Lukács Csaba. És legfőképpen nincs lekötelezve Simicska elvtársnak, miután nem tőle kapja a fizetését, csak a saját lelkiismeretének.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!