Üres a nokiás doboz

2015. július 08. 08:16

Az ügyésznek a tárgyaláson Hagyó felmentésére kellene indítványt tennie. Már ha nem koncepciós eljárásról lenne szó. Szeptemberre kiderül.

2015. július 08. 08:16
Sándor Zsuzsa
JogÁsz

„Hatodik éve folyik büntetőper Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen hűtlen kezelés, vesztegetés, zsarolás és számos más bűncselekmény miatt és Isten tudja hány törvénysértés közepette. Az ügyészség vért izzad, hogy bizonyítsa Hagyó bűnösségét, hiszen az elhíresült Nokiás doboz történet már három választási kampányban volt sikersztori a Fidesz számára.

Az a bizonyos Nokiás doboz, amelyben Balogh Zsolt, a BKV egykori megbízott vezérigazgatója - korábbi állítása szerint - 15 millió Ft kenőpénzt adott át a főpolgármester-helyettesnek Hagyó »életveszélyes« fenyegetéseinek hatására.

A napokban a sajtó egy része »hurráoptimizmussal« közölte, hogy »az ügyészség is elismerte, hogy a Nokiás dobozos történet bizonyíthatatlan. Az ügyben meg is szüntették a nyomozást.«

Itt valami nem kerek, gondoltam a hír olvastán, hiszen hogyan szüntethetné meg a nyomozást az ügyészség akkor, amikor Hagyó ügye már bírósági szakban van. Azzal ugyanis, hogy ügyészség benyújtja a vádiratot, a nyomozati szakasz véget ér. Ilyenkor már csak a bíróság dönthet.

(...)

Értem én, hogy miért nem nyomoztak korábban. Mert nehéz lett volna összeegyeztetni, hogy Balogh igazat mondott a Hagyónak átadott pénzről, viszont hazudott arról, hogy az Lazarovitstól származott. Ahogy az egyik ügyvéd fogalmazott: nehéz hinni Baloghnak, amikor a magánhangzói igazak, a mássalhangzói pedig hazugok.

Az ügyésznek a tárgyaláson Hagyó felmentésére kellene indítványt tennie. Már ha nem koncepciós eljárásról lenne szó. Szeptemberre kiderül.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2016. február 07. 13:21
Csak közölném, hogy Sándor ezeknek a bolsevikoknak leszármazottja..Nem állítólag. Ritka gyűlölködő, gonosz és elfogult, számtalanszor bizonyította.
Zokni
2015. november 26. 21:13
"Nem kötözködni akarok,csak nem jut eszembe Caligula lovának a neve, tudsz segíteni?" kérdi. Nem t'om, de az oktalan állat még felgyújtotta Rómát is, és a lángokban gyönyörködve szavalta L. Simon verseit.
krotak
2015. november 26. 21:12
Nem kötözködni akarok,csak nem jut eszembe Caligula lovának a neve, tudsz segíteni?
kispufi
2015. július 23. 13:46
elítélni koncepciós dolog, de még szerencse, hogy a nagyvilágba beleböfögni bármiféle gyakorlati alap nélkül nem prekoncepciós.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!