A keresztyén pesszimizmusról

2016. március 21. 15:18

A keresztyén messianizmus alapvetően pesszimista mindenféle politikai messianizmushoz képest. Nem hiszi ugyanis azt, hogy az ember valaha is képes lenne meghaladni önmagát, vagyis a benne lévő rosszat.

2016. március 21. 15:18
Köntös László
reposzt

„A keresztyén messianizmus radikálisan szakít mindenféle olyan reménnyel, amelyet az éltet, hogy csak egy lépés, s itt lesz már a Kánaán. Brutálisan hangzik, de a keresztyén messianizmus nem gondolja azt, hogy valamely erőfeszítés, avagy politikai messiás, vagy valamely messinaisztikus eszme révén van megoldás a mindenkori emberi krízisre. A keresztyén messianizmus nem gondolja azt, hogy csak jönnie kell valakinek, aki majd képes lesz arra, hogy már itt, ebben a világban megteremtse az álomban és utópiában mindig is jelenlévő szép és boldog emberi életet, s hogy ezzel kielégítse a mindenkori ember vágyát a maradéktalan boldogságra. A keresztyén messianizmus azt gondolja, hogy nincs és nem is lehet evilági messiás, mert az emberi lét úgy, ahogy van, megoldhatatlan, és a krízis nem felszámolható. A keresztyén messianizmus szakít azzal az ideával, hogy az ember tulajdonképpen jó, s ha van is benne rossz, az kijavítható és korrigálható. 

A keresztyén messianizmus alapvetően pesszimista mindenféle politikai messianizmushoz képest.  Nem hiszi ugyanis azt, hogy az ember valaha is képes lenne meghaladni önmagát, vagyis a benne lévő rosszat.  A keresztyén pesszimizmus azt gondolja, hogy a rossz az emberben kitörölhetetlenül, meghaladhatatlanul és megmásíthatatlanul jelen van. A keresztyén pesszimizmus azt gondolja, hogy a rossz nem pusztán a mindenkori emberi identitás járulékos része, hanem identitásalkotó eleme.  A keresztyén pesszimizmus nem gondolja azt, hogy rossz emberekkel fel lehet építeni a jó társadalmát. A keresztyén pesszimizmus persze nem gondolja azt, hogy minden ember egyformán rossz, s hogy egy tömeggyilkos és egy tisztességes polgár közé egyenlőségjelet lehet tenni.  De azt igenis gondolja, hogy az ideális jó szempontjából kivétel nélkül mindenki elégtelen, mert nincs tökéletes ember. Nincs senki sem, akiben valamilyen formában ne lenne jelen a rossz. Nincs senki sem, aki az egyetlen jónak, Istennek meg tudna felelni, s ezért, ha a valódi és teljes emberség kritériuma az Istennek való megfelelés, akkor mindenki elbukott, s erkölcsileg mindenki elégtelen. Nincs kivétel. A keresztyén pesszimizmus nem gondolja azt, hogy vannak jó emberek és vannak rossz emberek. Istenhez képest mindenki rossz. Ugyanakkor ezt természetesen nem a rossz igazolása, avagy beletörődés a tragikus emberi sorsba.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2016. április 15. 09:57
Mondtam, hogy olvasd el Jézus programbeszédét.
Sulammit
2016. április 15. 09:57
Most olvastam amit zokninak írtál. Sok kérdésed van, és sokakat érdeklő kérdések. A legjobb tudásom szerint fogok válaszolni rá. Először megadom a helyeket, hogy mi az amit el kell olvasnod. Mellyek Jézus programbeszédei. Amit zokni írt neked annak pont az ellenkezőjét gondolom. Beszélgetni fogunk egymással. Ha valamire nem emlékszem, vagy feltehetően rosszul, azt szoktam mondani, hogy majd odafönn, (nincs odafönn) megkérdezem Istent, ill. megkérem, hogy mutassa meg, hogyan is volt az az esemény. Vannak olyan festmények, ahol úgy ábrázolja a festő a megdicsőülteket, ahogy zokni írta. Kész unalom az egész. És ugyanaz a festő a poklot színesnek, mozgalmasnak. Olvastam egy történetet: egy kisfiú mondta a nagymamájának, hogy ő NEM akar a mennybe kerülni. mert ott mindig csak imádkozni kell. Amit tudunk azt a Szentírásból tudjuk, mert Jézus azért beszélt róla. e vigyázz, mert emberi hasonlatokkal tudjuk csak érzékeltetni, hiszen OTT, nincs se tér, se idő.
Sulammit
2016. április 15. 09:57
Egyenlőre a helyeket adom meg. Jézus programbeszéde vagyis Isten uralma elkezdődött. Mk. 1, 14-15 Márk szerinti evangélium az első a négy evangélium között. Mt 4,12-17; Lk 4 14-30; Jn 2,1-12 Majd,ha lesz kérdésed ezekkel kapcsolatban válaszolok. Szívesen. A Szentírással kapcsolatos mindenféle dolgot, - olvasni, hallgatni, beszélni, beszélgetni - nagyon szeretek. Kérdezve tudunk haladni. Egy híres és bölcs, nagyon szeretett professzorom mondta, hogy rossz kérdés nincs, csak rossz válasz. Az igaz, hogy számtalanszor próbára teszed a türelmemet, de csak azért, mert keveset olvasol és sokat kérdezel. Én sokat olvastam, nagyon figyeltem és úgy kérdeztem sokat. Kérdeztél még régebben a tanulási módszeremről.A legfontosabbat kihagytam. mindig imádkoztam előtte. Mindig Istent kérem, hogy vezessen, hogy ne a saját (hülye) fejem - így szoktam mondani, - után menjek. Jézust nagyon nem érdekelte, hogy megszólják, vagy sem. Mindenért megszólták. Lakodalomba, vendégségbe járt, bűnös emberekhez is. Szóba állt nőkkel, ami nagy "szentségtörésnek" számított, főleg egy rabbinál. Folyamatosan szemére hányták a szokások semmibevételét, de rá is fáztak, mert kaptak a nyakukba hideget és meleget a farizeusok, szadduceusok, írástudok. Tehetetlenek voltak Jézus válaszaival szemben. A Biblia a legjobb, legszebb, legérdekesebb olvasmány. Minden benne van, még az is, ami tabunak számít. A videó egy részét néztem meg, mert nagyon késő volt. Nem nevettem, hanem figyeltem az emberek reakcióit.
Sulammit
2016. április 15. 09:57
A zsidóknál nem ritka a vörös haj. "Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű." 1Sám 16,12 "Amikor azonban felnézett és meglátta Dávidot, semmibe vette, mert még fiatal volt, szép külsejű vörös ifjú." 1Sám 17,42
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!