A politika kiszervezése

2016. április 05. 12:48

A döntéshozatal depolitizálásának lényege, hogy mindig lehet valamilyen más szervre várni, másra mutogatni, összehívni még egy egyeztetést, két egyeztetés között egy workshopot – vagy két workshop között írni egy nyílt levelet.

2016. április 05. 12:48
Szánthó Miklós
Szánthó Miklós
Magyar Hírlap

„Különböző szempontok szerint nevezik azt depolitizálásnak (Carl Schmitt), jurisztokratizálódásnak (Pokol Béla) vagy totális jogállamnak (Varga Zs. András), de igazából – tűnjön ez bármilyen meglepőnek is – Csurka István »a szakmaiság bolsevista trükk« kitétele szintén erről szólt. A fogalmakkal leírt »evilági tünemény« lényegi jellemzője (vagy legalábbis fontos része), hogy a szuverenitással rendelkező nemzetállami döntéshozóktól – jellemzően parlamentektől vagy kormányzatoktól – szupranacionális, nemzetközi szervezetek, bíróságok vagy civil szervezetek valamilyen elvont eszmére hivatkozva minél több hatáskört próbálnak »outsourcolni«, azaz depolitizálják a döntéshozatalt. (...)

A döntéshozatal depolitizálásának lényege, hogy mindig lehet valamilyen más szervre várni, másra mutogatni, összehívni még egy egyeztetést, két egyeztetés között egy workshopot – vagy két workshop között írni egy nyílt levelet. És ez békeidőben működött is, vagy legalábbis úgy tűnt, hogy működik, mivel a (politikai) problémák a szőnyeg alá lettek söpörve. Krízishelyzetben azonban megmutatkoznak a visszásságok. Amikor milliószám özönlenek Európába az eltérő magatartásmintával és kulturális kódokkal rendelkező bevándorlók, amikor a szemükben dekadens Nyugatot elpusztítani igyekvő terroristák robbantanak – tehát akkor, amikor gyors, határozott, egyértelmű, mondhatnánk azt is, hogy férfias döntéseket kellene hozni –, az európai vezetőktől nem futja többre, mint hogy aggódnak, elítélnek, tárgyalnak, figyelmet hívnak fel (rossz esetben a merénylet utáni napon arra, hogy nem szabad összefüggést látni a migráció és a terrorizmus között). A politikai korrektséggel, az emberi jogi fundamentalizmussal egybefonódó depolitizálódásnak és döntéshozatal-kiszervezésnek pedig egyenes következménye a tutyimutyiság és a zsigeri, reflexszerű félelem az olyanoktól, akik a politikai közegben egy politikai probléma megoldásában valóban politikusként mernek viselkedni. Akik rájönnek, hogy a politikai korrektséget, a konszenzusos demokráciát hirdetők nemcsak azért mondják a mantrát, hogy azzal védekezzenek az egyébként saját maguk által folyamatosan sulykolt »történelmi bűntudat« ellen, hanem mert mára már tényleg el is hiszik, amit mondanak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulalak
2016. április 06. 01:13
El kell olvasni az eredetit. Az EU már tíz éve is így működött. Csak a süketelés mára már fősodorrá vált.
kjkj945
2016. április 05. 16:33
"" A politika szó eredeti jelentése közélet, "" A közéletet hogy lehet kiszervezni?? villanyszék???
balbako_
2016. április 05. 14:59
Erről van szó. A demokrácia helytelen értelmezéséből fakadnak a problémák. Eddig a nagy EU 2 év alatt odáig jutott, hogy kikönyörgött Törökországból egy csak számukra előnyös félmegoldást amivel a problémát ideig óráig a szőnyeg alá söpörhetik. Egyébként a diktatórikus lépéseket kapásból elfogadják és minden eszközzel mondhatni tűzzel, vassal ráerőltetik a tagországokra, a saját törvényeiket meg nem tartatják be pl. belépés az EU területére.
Antigoné
2016. április 05. 13:15
A mondandóval nem tudnak vitatkozni a fenti kommentelők, tehát: terelnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!