A nemszavazók pártja

2016. július 14. 08:16

Ha valaki nemmel szavaz, az is részese lesz annak a hamis látszatnak, amelyet a kormányzat teremt.

2016. július 14. 08:16
Giczy György
Népszava

„Egyre szélesebb társadalmi rétegekben tudatosul, hogy a kormányzat hibái, rossz döntései nem egymástól elszigetelt, véletlenszerű tévedésekből fakadnak, amelyeket végső soron egy-egy figyelmeztető demonstráció hatására korrigálhat, hanem a regnáló hatalom elvehetetlen sajátossága, az általa kialakított rendszer jellemző következménye. Ezért jutnak el egy viszonylag szűk területre korlátozott érdek-sérelemtől a kormányváltás határozott követeléséig. A részigazságnak minősíthető szempont elszánt képviselete az egész tagadásáig vezet. De ebbe az egészbe – ha nem is azonos hangsúllyal, de - beleértendők az ellenzéki pártok is. Amit természetesen ők sem akarnak tudomásul venni. A távolság csak kivételes alkalmakkor csökken a nem szavazók és az ellenzék között.

Érdekes és igencsak elgondolkodtató jelenség, hogy az ellenzéki politikusok közül jó néhányan a kvóta-referendummal kapcsolatban a szavazástól való távolmaradásra buzdítanak. Merthogy maga a kérdésfeltevés is félrevezető. Rossz kérdésre ugyanis nem adható jó válasz. Ha valaki nemmel szavaz, az is részese lesz annak a hamis látszatnak, amelyet a kormányzat teremt. Vagyis itt az érdemi véleménynyilvánítás a hallgatásban, a részvétel elutasításában történik.

A hallgatás lehet nagyon is beszédes.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2016. július 14. 20:16
Nemszavazók pártja?? Miért nem értik meg, hogy a nem szavazók a ''nyertest'' erősítik. Ezért lett 2010-ben 2/3, mert kb 1 milla n""nem szavazott"", mert nem akart a baloldalra szavazni.
pollip
2016. július 14. 20:03
Megnéztem az eredeti cikk alatt a hozzászólásokat: 4 db volt. Ilyenkor úgy érzem, mintha a mandi biztosítaná az olvasottságot és a véleményeket a ballibnek, hiszen maguktól ezt nem tudják elérni.
Harangláb
2016. július 14. 18:10
Szegény Antall miniszterelnök...Nem tudta, hogy akinek ilyen szövetségesei vannak, annak már nem is kell ellenség...
Akitlosz
2016. július 14. 16:36
Aki csak egy mütyürkét is járatos a politikában tudja, hogy ez a népszavazás csak szemfényvesztés. A többieknek meg olyan mindegy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!