Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Az atlantizmus vége – kicsit másképpen

2017. július 09. 10:04

Amerika célja a NATO egyfajta reformja (aki fizet, azt megvédjük), és egyúttal egy gazdasági befolyási övezet kiépítése. Mindez értelemszerűen szembemegy a Merkel–Macron-duó által szorgalmazott koncepcióval.

2017. július 09. 10:04
Torba Tamás
Magyar Nemzet

„Vessünk egy pillantást Európára. Itt új politikai elemként jelentkezik a német–amerikai, és ezáltal az EU és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok újradefiniálása Angela Merkel által. Minapi, a sajtó által részletesen tárgyalt beszédében a német kancellár de facto megszüntette az Egyesült Államok »baráti« státusát. A jelző elhagyásának fő oka Donald Trump számtalan megjegyzése és Twitter-bejegyzése, amelyekben a NATO fenntartásának költségeit viselni nem hajlandó, ezáltal sok milliárd dolláros tartozást felhalmozó Németországot kárhoztatta, más renitens államokkal egyetemben. Rosszalló észrevételek sokaságát tette az amerikai elnök a német külkereskedelmi többlettel kapcsolatban is. A külső szemlélő számára az a következtetés is adódhat, hogy Merkel szakított az atlantista világnézettel, helyette az unió föderalizációját tekinti elsődlegesnek, Emmanuel Macron francia elnökkel egyetértésben. Ezt a gondolatmenetet támasztja alá az Egyesült Államok »három tenger« szövetségi koncepciójának feltűnése. Ennek sarokköve az a Lengyelország, amely történelmi okokból retteg a német–orosz szövetségtől vagy akár együttműködéstől.

Az itt említett szövetség tagjai a balti államok, Lengyelország, Románia és esetleg néhány balkáni ország (Horvátország, Montenegró) lennének. A közös pont az orosz agressziótól-befolyástól való rettegés, az amerikai fegyverek és az amerikai cseppfolyós földgáz (LNG) iránt tanúsított érdeklődés, továbbá az a kérés, hogy lehetőleg minél több amerikai katona rettentse el Oroszországot bűnös szándékaitól (balti államok, Románia, Lengyelország). Ami érdekes: a balti államok az eurózóna tagjai, Lengyelország viszont ódzkodik a közös pénztől és a föderalizációtól, elsősorban a német befolyás növekedésének elutasítása miatt. Az ellentét tehát kódolva van, hiszen a gazdasági és a politikai érdekek nem erősítik, hanem gyengítik egymást.

Összefoglalva tehát: Amerika célja a NATO egyfajta reformja (aki fizet, azt megvédjük), és egyúttal egy gazdasági befolyási övezet kiépítése. Mindez értelemszerűen szembemegy a Merkel–Macron-duó által szorgalmazott koncepcióval. Utóbbit azonban nem várt helyről üdvözölhetik.

Igen: az oroszokról és a kínaiakról van szó. Mindkét ország számára elemi gazdasági érdek a növekvő jelenlét az egységes európai piacon. Oroszország érdekelt a szankciók mielőbbi feloldásában, amiket az Egyesült Államok szorgalmaz, Németország viszont korántsem ilyen vehemens a kérdésben. Az orosz energiahordozók és nyersanyagok számára az egységes európai piac jó, az amerikai LNG megjelenése piacvesztés. A kínai magatartást már ismerjük – minél nagyobb a piac és a partner, Kína számára annál vonzóbb az üzlet. A kínaiak által finanszírozott optimális üzemméretű projekt minimum országokon átívelő, regionális méretű, de a legjobb az uniós méret. E két ország gazdaságilag és politikailag is az egységes, ámde kontinentális, és nem atlantista alapon nyugvó Európai Unióban érdekelt. Ezért nonszensz, amikor Putyint az EU általános gyengítésével, bomlasztásával vádolják. Putyin nem atlantista, ami érthető. Viszont (most már) úgy tűnik, Merkel sem az. Pedig ott nem is avatkoztak be az oroszok a választásokba. Lehet, hogy ősszel majd megteszik. Merkel mellett.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
briganti
2017. július 09. 17:26
He-he-he.....jámbor-barom és a ratyibüszkeség napja után igazán üdítő egy ilyen írást olvasni. Jó cikk.
GV0917
2017. július 09. 17:17
Trump: Aki fizet- megvédjük! Merkel:Aki fizet, azt sem tudjuk megvédeni.... HÁROM TENGER.: Az Eötvös (br.Eötvös József) által megvalósított Tanterv-be olyasmi került, ami nem volt igaz. A tankönyv író(k) butasága,- valamint a lektor(ok) figyelmetlensége miatt.Ezért a szerencsétlen gyermekek, akik már a kötelező iskoláztatás miatt eljutottak ugyan az iskolába, de ott elferdített dolgokat tanultak meg , ezek rögzültek.Még a múlt század végén is voltak olyan idős emberek- akik "villogni akarván "-Petőfi versét idézték nagy hévvel- mit sem törődve annak igazságtartalmával: "S három tenger vizében hunyt le Észak, Kelet,- és Délnek csillaga..." A Balti.- a Fekete,-és az ADRIAI tengert értették alatta. A de jure, és de facto-(a jog szerinti, és a tényleges állapot) szerint egyedül FIUME tartozott a Magyar Szent Korona fennhatósága alá, úgy, hogy Mária Terézia -Fiumét -amely a saját birtoka volt az Osztrák birodalmon belül: A magyaroknak adta. (hogy ott látja meg a napvilágot Csermanek János, azt csak jóval később tapasztalták nyakukon- hogy seggük mily nehéz- míg mások fürge nyelve vásott e tövig....) Néha túlbuzgóság kezd terhessé válni. nekem is van egy fasiszta kis sámlim, hetente megbotlok benne a garázsba. de hiába illetem ilyen váddal, nem szól vissza, csak alattomosan a lábam alá kerül.Mondom neki, hogy minek tartom, ő már fapofát vág hozzá.....

zakar zoltán béla
2017. július 09. 16:34
"MN" nyet! TORBA-//- !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!