Ron Werber visszatért: Botka és Gyurcsány is találkozott a gyűlölet karmesterével

2017. augusztus 17. 13:53

A negatív gyűlöletkampányt a DK és az MSZP is csőre tölti.

2017. augusztus 17. 13:53
Szarvas Szilveszter
PestiSrácok.hu

„Az aktivisták, mint utcai harcosok fogalom is Ron Werberhez köthető. Az MSZP-s kampányokban Werber 600 fős kampánycsapatot gründolt, akiket Kövér László korábban csak Werber Jugendeknek nevezett. Az izraeli kampányguru korábban a szocialisták által terjesztett, személyre szabott, lejárató tartalmú szórólapok felett is bábáskodott.

A werberi technikákról 2004-ben az Index is lerántotta a leplet, miután a portál újságírója bejutott egy zártkörű, a szocialisták akkori Köztársaság téri székházában tartott gyűlésre, amelyen a Csapatjáték néven elhíresült kampánycsapatnak tartottak értekezletet. Werber ott az MSZP által megindítandó »háborúról« beszélt, és olyan utasításokat adott, hogy »le kell rohanni az embereket«. Tóbiás József, az MSZP korábbi pártelnöke akkor azzal zárta a gyűlést, hogy »ezen a meccsen fair play díjat nem osztanak«. Egyértelműen kijelentette, nem érdeklik az etikai és a választási kódexek.

Ron Werber Budapestre érkezése azt sejteti, hogy a negatív gyűlöletkampányt a DK és az MSZP is csőre tölti.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2017. augusztus 19. 09:33
Az biztos, hogy Ron Werberrel ismét piszkos kampányra lehet majd számítani.Az MSZP és a DK nélküle kilátástalanul gyengének érzi magát.
küllő
2017. augusztus 18. 10:00
Mondják ezt a "prosti srácik" ??? A habony-finkenstein páros fő csahosai ?? Bravó fiúk !!!
navis praetoria
2017. augusztus 17. 22:36
Kell állítani egy bazi nagy szobrot a Hősök terén az első és második világháborúban elesett magyar honvédek tiszteletére. Attól kezdve a ballib ellenzék semmi mást nem fog a választásokig csinálni, mint hörögve bűnösbirka fasisztázni a magyar népet, pocskondiázva történelmét, kiszaladgálva Brüsszelbe, Berlinbe, Washingtonba árulkodni.
péterx
2017. augusztus 17. 21:20
Az MSZP belső dolgait korábbról jól ismeri Ron Werber . Ezért a DK-nak jól jöhet , ha egy kis zsarolni valót akar megtudni . Így az MSZP is lépéskényszerben van , hogy a DK korábbi MSZP-s tagjait markába kaparintsa . Igaz , Ron Werber ittléte sem csodaszer , már nagy ruhát kaptak 2014-ben a vezetése alatt .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!