Simicska oszlopai

2017. október 06. 07:46

Akár részeg volt Simicska hétfő hajnalban, akár józan, nem tett jót az övéinek.

2017. október 06. 07:46
Friss Róbert
Népszava

„Vonatkozik az óvatosság Simicska Lajosra is, akit Orbán-gyűlölete miatt nem kell szeretni, s még csak a sajtószabadság védelmezőjeként sem kell látni, mert óvja a Fidesztől a maga sajtóbirodalmát. Nem lehet neki elfelejteni: ő építette fel a Fidesz gazdasági hátországát, hogy a karikatúra-arisztokratákká lett hajdani ifjak kedvükre uralhassák az országot, csináljanak belőle háztájit négymillió zsellérrel, s akik attól sem rettentek vissza, hogy egykori szobatársukat kipenderítsék a nyájból, amikor számon merte kérni rajtuk a kommunista diktatúra restaurálását. Nem: az ellenségem ellensége nem a barátom, még a politikában sem, ami etika nélkül fekália. Simicska egy gazdag, még befolyásos ember, aki úgy forgolódik a damaszkuszi úton, hogy egyetlen irányba néz, s csak hajdani tejtestvérét látja, akinek politikai megsemmisítésére csupán az életét nem tette fel.

Akár részeg volt Simicska hétfő hajnalban, akár józan, nem tett jót az övéinek. Annyi azért feldereng bennünk, hogy firkáiban a jövő előlegét lássuk. A szamizdatban kormánynak szóló üzenetekkel telefirkált városokat, ahol már az oszlopok sem a sajátjaink. Most mindez valakinek a szomorú vége. Vagy valami még szomorúbbnak a kezdete.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Balogh Norbert
2017. október 07. 19:09
S. Lajos megvette a Népszavát is.
Text adósság
2017. október 07. 15:43
Az oroszlán is körbe jelöli a Terry-toriumát . Spermicskának és Vónicskának az oszlop a Terry Blacktótriuma.
portavox
2017. október 07. 13:43
frissvérkomcsi,sz@r a dumája továbbra is,menjen el É-Koreába,1 év munkatábor,kibírná?annyi eftársa van ott,jó a kaja,talicskázni sem kell,csak marékkal hordani a földet,jobbról balra aztán fordítva,mint itthon kádárjancsi alatt.
puszika
2017. október 07. 11:19
Hát,ide is eljutottunk Robi elvtárs! Sajnálod Simicskát és EGYÜTT ÉRZEL A JOBBIKKAL!!! VILÁG PROLETÁRJAI.......................................................!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!