Semmi sincsen egészen úgy

2018. április 02. 09:19

Magyarországon az SZDSZ által képviselt liberalizmus a klasszikus alapelveket következetesen a visszájára fordította.

2018. április 02. 09:19
Giczy György
Magyar Nemzet

„Választópolgári bölcsesség ide vagy oda, az is nehezen értelmezhető, hogy az ellenzéki sajtó miért szentel akkora figyelmet az egyszázalékos pártok vezetőinek, mintha ők közéletünk komoly politikai tényezői lennének. Holott nem azok. Így lett miniszterelnök-jelölt Szigetvári Viktor.

Az övéihez hasonló gondjaink lehetnek Karácsony Gergellyel is: neki sincs saját pártja, és ezt az sem tudja feledtetni, hogy a szocialistáknál vendégszereplést vállalt. Sőt, azt sem, hogy egy véletlenszerűen nyilvánosságra került megjegyzése, amely szerint a háta közepére sem kívánta a miniszterelnök-jelöltséget, kétségbeejtő bizonytalanságról árulkodott.

Ha ezekben az összefüggésekben értékeljük az úgynevezett V18-ak miniszterelnök-jelölti vitával kapcsolatos elhalt felhívását, akkor ugyancsak nehéz a téma méltóságát megillető tiszteletünket megőriznünk. Kiváltképp ha hozzávesszük, hogy a sajtó könyörtelen besorolása szerint bizniszpártoknak minősített új induló formációknak is lehetnek miniszterelnök-jelöltjeik, és akkor bizony a felcsúti sportpályán kellett volna megtartani a tekintélyes grémium által javasolt vitát.

Szigetvári elméretezett jelöltségének vannak méltányolható előzményei. Mivel sokszor és sokféleképpen elmondhatta a nagy nyilvánosság előtt a gondolatait, miért is ne hitte volna, hogy a megnyilvánuló érdeklődés alkalmassá teszi a miniszterelnök-jelöltség vállalására. Az önbizalomra annál is több oka lett, mert egy még nála is aktívabb médiasztár, Juhász Péter személyében szövetségesre akadt.

Juhász annyira otthonosan érzi magát a médiavilágban, hogy az egyik tévécsatornán – sorra kerülését ki sem várva – képes volt adás közben berontani a stúdióba, hogy egy másik közszereplő nyilatkozatát cáfolni tudja.

De nem is ez a legnagyobb baj vele. Van más is. Amit azért érdemes felemlegetni, mert a balliberális média ebben a vonatkozásban gyakran tapasztalt érzékenysége ellenére legfeljebb csak szőrmentén foglalkozott az esettel. Juhász füttykoncertek szervezésével szokta megzavarni a kormánypárt nemzeti ünnepeken tartott gyűléseit. Ez elsősorban nem azért vethető kritika alá, mert a korábban ellenzékben lévő Fidesz állami ünnepségeken tanúsított magatartását másolja – hanem mert illiberális. Azt a politikai pártállástól függetlenül vállalható és minden valamirevaló demokráciában érvényes liberális alapelvet tette semmissé, amelyet Voltaire fogalmazott meg: »Egy szóval sem értek egyet abból, amit mond, de mindhalálig védem a jogát, hogy elmondhassa.«

El kell utasítani a miniszterelnök illiberális demokráciafelfogását – de ezt csak akkor tehetjük meg hitelt érdemlően, ha mi magunk következetesen kitartunk a klasszikus liberalizmus alapelvei mellett. Noha ebben a vonatkozásban sem tud könnyen érvényesülni a választópolgári tisztánlátás.

Magyarországon az SZDSZ által képviselt liberalizmus a klasszikus alapelveket következetesen a visszájára fordította. Politikai ellenfeleiknek kényük-kedvük szerint osztogatták az antiszemita és rasszista jelzőket. Ez a szemléletmód tükröződik Karácsony Gergelynek a Jobbikot leminősítő kijelentéseiben, amiket egyre zavarosabb megállapításai és tettei követnek. Újabban – tegyük hozzá: jobb híján – már a menet közben visszalépő Juhásszal akart összefogni, és Orbán Viktort ügyvivő kormányfőnek javasolta.

A feloldhatatlan ellentmondások mindaddig megmaradnak, amíg nem tudatosul: az ellenzéki sajtónak nem az a dolga, hogy politikusokat építsen, hanem a politikusoké az, hogy pártot építsenek. Enélkül pártpolitikusok helyett párt nélküli politikusokat kapunk. Akik olyanok, mint a ravasz szabómester készítette láthatatlan ruhában parádézó király.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kup Lung
2018. április 03. 12:27
Az ellenzéki sajtó pedig pártokat próbál építeni valóban . Társadalmi beágyazottság nélküli (gyakorlatilag fővárosi ) pártokat . Csakhogy az Új- Jobbik nevű pártot is építi éppen egy médiacsoport . Majd kiderül pár nap múlva hogy mennyire láthatatlan ruhában parádézik ez a király . Igen valószínű hogy meztelenül kell elrohannia ahogy ígéri amennyiben nem lesz miniszterelnök . Ezt azért tegyük hozzá :) ---- A másik : a liberalizmust valóban lejáratta az SZDSZ nálunk részben azok miatt amiket mond . A az antiszemita és rasszista jelzők osztogatását kihevertük volna azonban , de az ország javainak külföldi kézbe átjátszását azonban sokkal nehezebb ! --- De ezt már akkor megtörtént amikor még Orbán nem adott nevet a gyereknek (illiberális demokrácia). Viszont ! Orbán azért adott nevet a gyereknek mert EU szinten sem engedik a nyugati liberális demokráciák hogy felzárkózzunk . Sem nekünk sem a térségnek . Hanem erőforrásnak tekintik a térséget pusztán . Ezért erre a szituációra , ezzel szemben nevezi nevén a gyereket Orbán . Ezt látni kell . Az SZDSZ szellemisége igaz hatalmas pusztítás vitt végben de azt már beárazta előtte a politika ész ország népe is . Ennél komolyabb az ügy. Sajnos !
kispufi
2018. április 03. 09:27
egy csalódott kdnp-st hallhattunk. :) (és azt, hogy kikben csalódott...)
tudjukki
2018. április 02. 22:52
Hiteltelen ember hablatyolasa.
Rike
2018. április 02. 20:15
http://huppa.hu/gati-oszkar-nyilt-levele-bayer-zsoltnak/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!