A demokrácia hullócsillaga

2018. június 03. 16:33

Ilyen többség birtokában nekitámadni a Kúriának felesleges ostobaság, és alkotmányos bunkóság.

2018. június 03. 16:33
Torkos Matild
Magyar Hang

„A Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához – nyilatkozta Orbán Viktor, kétharmados parlamenti többséggel a háta mögött arra a bírósági ítéletre reagálva, amely helyben hagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését több mint négyezer – nem a törvényben megszabott feltételeknek megfelelően – beérkezett levélszavazat megsemmisítése ügyében. Orbán szerint »a Kúria ezzel a döntésével elvett egy mandátumot a választóinktól. A Kúria egyértelműen és súlyosan beavatkozott a választásokba«. A Fidesz Alkotmánybíróságig vitte a kérdést, amely visszautasította a Kúria döntése elleni alkotmányjogi panaszt. Mellőzzük most azt a kérdést, hogy jogosan semmisítette-e meg a választási bizottság az ominózus levélszavazatokat, sőt még azt is, hogy vajon tényleg az összes érvénytelen szavazatot a Fidesz kapta-e, mert ezt a jogorvoslat keretében az erre hivatott bíróságok eldöntötték.

A parlamenti erőviszonyokat egyébiránt nem befolyásolta a döntés: a miniszterelnök állításával szemben nem eredményezett volna a Fidesz számára plusz egy mandátumot az sem, ha érvényesek lettek volna ezek a vitatott levélszavazatok. Az Orbán Viktor által vezetett pártszövetség újabb négy esztendőre kapott nagyon erős felhatalmazást, kétharmados parlamenti többségük birtokában megtehetnek bármit, sőt ennek a bárminek az ellenkezőjét is.

Egy ilyen többség birtokában – minden alap nélkül – nekitámadni a Kúriának nem csupán felesleges ostobaság, hanem – keményebben fogalmazva – alkotmányos bunkóság. Ha az állampolgároknak kutya kötelességük elfogadni és végrehajtani az ügyükben meghozott bírósági ítéleteteket, akkor a végrehajtó hatalom feje, a miniszterelnök is viselkedjék törvénytisztelő állampolgárként, fogadja el a hatalommegosztás demokratikus alapelveit, és nyilatkozataival ne próbálja meg a független igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat megingatni.

A tanult bírák a Kúrián intellektuálisan nem nőttek fel a feladatukhoz – ízlelgessük még egy kicsit ezt a veretes orbáni szöveget. Vajon intellektuálisan mennyire nőttek fel a törvényalkotói feladathoz azok a honatyák és honanyák, akiket a kormányzó pártok pártlistán juttattak be a Tisztelt Házba? Olcsó poén lenne felemlegetni néhány – intellektuálisnak aligha tekinthető – megbotránkoztató megszólalást, »teljesítményt«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2018. június 04. 10:20
Torkos borzasszony! a független igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat megingatni epp a Kurianak sikerult mikor azt tudakolta egyertelmuen hogy a Fidesznek mit jelent ha igy vagy ugy dont...
kaltran
2018. június 04. 07:04
Abban a tekintetben is lehullt a lepel, hogy mostanra látszik már milyen áspiskigyók melegedtek tulajdonképpen a régebbi Magyar Nemzetnél (pl. Ön, Balavány és Szerető Szabolcs)
kaltran
2018. június 04. 07:02
A hatalommegosztás demokratikus alapelvei a XX. század végén úgy ahogy működőképesnek látszottak. Mára viszont lehullt a lepel. Egyre jobban kilóg a lóláb, a nagy megalkotók hogyan is értették a hatalommegosztást (minden az övék) a demokráciát (az olaszokat majd megtanítja a piac kire kell szavazni) alapelvek (például a multikulti és a gender, a migráció alapjog?) Nem tudom, egy kommunizmus alól úgy ahogy kiszabaduló országnak miért kéne eltűrnie, hogy a bíróságokon és az élet számos területén "gebinben" még mindig azok regnáljanak, akik elszarták egész életünket?
1000bocs
2018. június 04. 00:34
Hazgugság, “aztcsinálokamitakarok” ügyben Matild SEMMIT sem vethet a Fidesz szemére. Hiszen pénzért hazudik, “de dulván...” Újságíró, ezért fizetik. Mivel mem rúgják ki ilyen szemenszedett hazugság után, gondolom ez elvárás ott. Ő akar kioktatni másokat ezek után?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!