A legelkeserítőbb bravúr

2020. március 24. 14:05

Megvolt a lehetőség, hogy együtt, a pártpolitikai kavarást egy időre félretéve csak a vírus ellen küzdjön most mindenki.

2020. március 24. 14:05
Stumpf András
Válasz Online

„A gyakorlatban ez a felhatalmazás ugyanis csak a fideszes képviselőket érinti. Nekik nem lesz döntési joguk a továbbiakban – az ellenzéknek eddig sem volt. Na, bumm – gondolhatnánk, hiszen eddig is szavazógépként működött a Fidesz-frakció, a miniszterelnök akarata érvényesült mindig, most tehát csak annyi változik majd, hogy ugyanúgy Orbán Viktor dönt, csak épp gyorsabban tud, ami veszélyhelyzetben üdvös. A valóság ezzel szemben az, hogy még egy ilyen egypárti demokráciában sem teljesen felesleges az Országgyűlés. Az iskolaügy példája mutatja: ha helyi képviselők nem lettek volna, akik bőrükön érzik a szülők aggodalmát, még napokig kitarthatott volna a „mindenki köteles suliba menni” álláspont.

Orbán Viktor talán nem bízik abban, hogy két hónap múlva is meglesz mögötte saját frakciójának támogatása? Csak így lenne értelmes személy szerint magához vonnia a már régóta, eddig a parlamenten keresztül gyakorolt teljhatalmat, ám lehet, hogy ilyen szempontok nincsenek is. Csupán a belpolitikaiak vannak. Megint. Még mindig. És még mindig sikeresen. Most is sikerült ellenséget kreálni ott, ahol nincs – de most ott, ahol tényleg nincs. Aztán sikerült jól legyőzni is, s a vírus okozta teljesen jogos félelemre játszva a saját tábort összekovácsolni a hatalmi cél mögé. Ők már követelik is az örök időkre történő hatalomátruházást, a „hazaáruló” ellenzék lefejezését, újságírók börtönbe küldését.

Tényleg bravúr. Csak épp a legelkeserítőbb bravúr, amit valaha láttunk.

Mert most épp van valódi, közös ellenségünk.

Kicsi bár, de annál veszélyesebb.

Megvolt a lehetőség, hogy együtt, a pártpolitikai kavarást egy időre félretéve csak a vírus ellen küzdjön most mindenki.

Hogy nem így lett, azért kizárólagosan a kormányt terheli a felelősség.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Marxi1954
2020. március 26. 05:10
Elkeserítő és undorító a kegyvesztett ember öklendezése. Sajnálom, pedig igen tehetséges újságírónak tűnt...
RPéter10
2020. március 25. 22:01
https://www.youtube.com/watch?v=w4qXO3oGR4M
lazsu
2020. március 25. 17:24
Nagyon jó írás! Egy kicsit módosítva a szólás! Csak ezt kérd a másiktól, amit te is magadnál neki! :)
Berecskereki
2020. március 25. 04:49
A jól ,,fésült,, Stumpf András átment gyurcsányosba. Egypártrendszer? Milyen egypártrendszer az amelyben az Országgyűlésben 7 párt van és a választásnál nincs kikötve, hogy menni párt indulhat? A kádár-rendszerben volt egy párt rendszer. Az időszak első felében, csak a párt által elfogadott személyek kerülhettek fel a szavazólapra. Később a Hazafias Népfront jelölhetett. Ebben is beleszólása volt a pártnak. Csak az utolsó években vezették be a többes jelölést, ami csak látszólagos, megerőszakolt volt. A mostanit ezzel összehasonlítani igencsak fafejűségre vall. Továbbá, 2022 választásnál akár még az is megtörténhet, hogy csak a Fidesz/KDNP pártszövetség kerül be a parlamentbe és akkor sem lenne egypártrendszer. Aki egypártrendszert kiállt, az a szavazó polgárok demokratikus jogait akarja csorbítani. Egyébként pedig milyen polgár az aki döntéseit érme feldobással hozza meg? Senki nem akarja börtönbe csukni a tisztességes újságírókat, médiamunkásokat, akik a tények elferdítése nélkül a valóságot írják meg. A csalóknak, a simliseknek, a hírgyártóknak van félnivalójuk. Jól teszik ha félnek. Orbán diktatúra. Orbán mögött kétharmados pártszövetség van, amely támogatja a kormányt. Gyurcsány mögött a saját pártjának 2006-ban még 50 %-os támogatottsága sem volt és mégis kényúrként kormányzott. Pontosabban nem kormányzott. Öszödön lekurvázta az országot bevallotta, hogy ,,másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este,, Az eredményét ismerjük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!