Maffiamódszer

2020. május 21. 10:42

Simonka egy törvénymódosítást és egy miniszteri rendeletet módosítását intézett el a Fidesz frakciónál 2016-ban, már jóval a nyomozás idején.

2020. május 21. 10:42
Hadházy Ákos
Hadházy Ákos
Facebook

„Simonka György fideszes képviselő vádiratának egyik legfontosabb mondata arról szól, hogy a vádlott több esetben eredményesen próbált meg jogszabályt módosíttatni, hogy az ellene folyó eljárásoknak számára kedvezőbb következménye legyen. A jelenleg folyamatban lévő tárgyalás vádirata azonban nem árul el részleteket erről, csak találgatni lehetett, hogy milyen jogszabályt/törvényt módosított a Fidesz Simonka kérésére és megsegítésére. Ráadásul az ügyészség egy közleményben még azt is tagadta, hogy törvényt módosított volna a Fidesz a vádlott kedvéért:

http://ugyeszseg.hu/nem-modositottak-a-bunteto-torvenykony…/

Azóta elindult a tárgyalás. Az első, a vádat ismertető ülésre nem azért mentem el, hogy Simonkát lássam azon a bizonyos padon, hanem azért, hogy meghallgassam, valóban elhangzik-e a vádban az a mondat, ami a legsúlyosabb maffiamódszerről szól: a bűnszövetkezet eléri egy pártnál, hogy módosítson törvényt, hogy megússza egy vizsgálat következményeit. Elhangzott. Ezért újra Polthoz fordultam és az alábbi, meglepően őszinte választ kaptam:
http://ugyeszseg.hu/a-legfobb-ugyesz-valasza-dr-hadhazy-ak…/

Polt válaszának lényege: Simonka egy törvénymódosítást és egy miniszteri rendeletet módosítását intézett el a Fidesz frakciónál 2016-ban, már jóval a nyomozás idején. A módosítások lényege az volt, hogy a hamis módon »lepapírozott« támogatásokat ne kelljen visszafizetnie, annak ellenére, hogy a NAV nyomozása alapján azt már elrendelték. A Simonka megbízásából készült törvénymódosítást Jakab István parlamenti alelnök és Győrffy Balázs képviselő adták be. A miniszteri rendeletet Fazekas Sándor módosította. A Fidesz frakcióvezetője Rogán Antal volt akkor.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kisstraszi
2020. május 21. 19:42
Szeretem mikor Hadházy teszi a dolgát. Őt ezért szeretjük.
Fer70
2020. május 21. 16:34
Na, ragya Ákos, ettől sem fog megbukni azzorbándiktatúra! Belenéztem a Polt levélbe, meg a te hablaty írásodba. Hagyjuk... (egyébként van olyan érzésem, hogy Ákoska 2022-ben eltűnik a politikai életből, akárcsak a kb. hasonló utat megjárt, szélhámos, hazug és becstelen Juhász Péter).
Emmanuel Goldstein
2020. május 21. 15:09
Az Fidesz nevű maffiapárt már a jogállami látszatra sem ad.
yanoo
2020. május 21. 12:40
Elmebeteg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!