Miért is nem tüntetünk?

2020. december 05. 17:41

Meg kell változnunk, ha ki akarunk lépni abból a helyzetből, hogy rámutatunk a kettős mércére, de nem történik semmi.

2020. december 05. 17:41
Szentesi Zöldi László
Demokrata

„Anélkül, hogy a hálózatépítés stratégiájával untatnám az olvasót, legyen elég annyi, hogy a mi szerveződésünk iránya vertikális. Gondolkodásunk megfelel az évezredes magyar szabványnak: látható vezetőnk van, hierarchiában dolgozunk (állandóan vitatva a belső mozgásokat, hiszen individualisták is vagyunk), végrehajtjuk az utasításokat, és a rendszeren belül kreativitásunkkal, szorgalmunkkal haladunk előre. Ez a keret nagyfokú önállósággal is felruház bennünket, éppen ezért szívesen vállaljuk a felelősséget. Nemigen szeretjük, ha a velünk egy szinten lévők beleszólnak elképzeléseinkbe, azt pedig kifejezetten rühelljük, ha mások szabnak közös irányt, az a vezető dolga. Az egyenrangúságot nem becsüljük, nem fogadjuk el, nem tudunk mit kezdeni vele.

Ezzel szemben a túloldal horizontálisan szerveződik. Nekik nincs látható vezetőjük, illetve mindenki az lehet, aki a hálózat tagjaként vállalja az arcát, kilép a nyilvánosság elé. Ha őt vagy bármelyik hálózati tagot sérelem éri, az egész gépezet mozgásba lendül, mellérendelő viszonyban lévén mindenki teszi a dolgát, nincs utasítás, nincs hatásköri vita. A felelősség megfoghatatlan, szétoszlik. Más lapra tartozik, hogy békeidőben egymást is kóstolgatják, de amikor beüt a vész, vagy egyszerűen érdeket kell védeni, a horizontális irányú hálózati modell működőképes.

Ha ezt megértettük, meg kell változnunk. Ha sikeresek akarunk lenni, ha ki akarunk lépni abból a helyzetből, hogy örökké rámutatunk a kettős mércére, de nem történik semmi. A vertikális modell megtartásával a horizontális gondolkodás elemeit is be kell csempésznünk közgondolkodásunkba. Tervutasítás helyett kell engednünk az egyéni kezdeményezőkészségnek. Nem arról van szó, hogy a mi sajtónk, a mi politikai közösségünk ne volna ugyanolyan felkészült és sikerre termett, mint a túloldalé, hanem pusztán arról, hogy nem vagyunk gátlástalanok, harc közben nem égethetjük fel a csatamező mögötti hátországot. A hátország ugyanis a hazánk – amit az ellenség felprédálhat, mert nem számít neki, nekünk azonban pont ezt kell óvnunk. Ugyanakkor világos, hogy ha nem lépünk ki a végrehajtásos rendszerből, ha nem figyelünk oda egymásra, nem segítjük egymás munkáját, bukásra vagyunk ítélve, mert a másik oldal stratégiája hosszú távon hatékonyabb. Sok mindent elértünk, de ha nem állunk szorosabban, ha nem dolgozunk teljes eltökéltséggel (eddigi sikereinket is ennek köszönhettük), akkor másfél év múlva elveszítjük a választást.

Erről szól ez a kis történet. Sokat kell munkálkodni azért, hogy felnőjünk a feladathoz. A fentiek szellemében először is tüntetést kellene szerveznünk a MÚOSZ székházához, egyrészt magáért az ügyért, hogy ebben az országban senki ne fenyegethessen keresztényeket, másrészt stratégiánk tökéletesítése, finomítása végett. Hogy amikor itt az idő, szorosabb legyen a kötelék.

Miért is nem tesszük?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2020. december 07. 05:43
Tegyünk egy gondolatkísérletet - Szentesi kilép a vertikális rendszerből, és mint egy "horizontális harcos", elkezd küzdeni. Miért is? Mi lenne a célja? Mit akar vele elérni? Tegyük fel, hogy azt akarja elérni, hogy bebizonyítsa a "horizontális szerveződés" híveinek azt, hogy a társadalmat vertikálisan kell megszervezni, mert az a helyes és az a jó. És miért is az a helyes és jó? Mert az a hatékony. Valóban? Az a helyes és jó és hatékony? Akkor ő maga miért nem egy vertikális szervezet tagjaként küzd a vertikálisan szerveződő társadalomért? Mert kilépett belőle, pont azért, mert az szerinte nem hatékony? De azért mindenki más lépjen bele és fogadja el azt hatékonyként, jóként, amiből Szentesi azért ugrott ki, mert nem jó és nem hatékony? Mégis mi alapja lenne arra, hogy másokat meggyőzzön a saját igazáról, ha ő maga sem hisz benne, és ő a saját részéről másképp szervezi az életét - mert szerinte az sokkal hatékonyabb? Ez kicsit olyan lenne, mintha Szájer direkt azért járna meleg orgiákra, hogy a résztvevőknek prédikáljon a monogám heteroszexuális házasság szépségeiről. De ha Szájer szerint a monogám heteroszexuális házasság sokkal jobb, mint a melegorgia, akkor mit keres a melegorgián, és miért a résztvevőket győzködi, hogy nősüljenek meg és éljenek monogám életet? Ha szerinte az jobb, akkor éljen úgy, de ha szerinte nem jobb, akkor ne beszéljen róla! Nem lehet szexelni a szüzességért, piálni a józanságért, háborúzni a békéért. Ha Szentesi szerint a társadalom vertikálisan szerveződve hatékony, akkor eszerint a rendszer szerint, ebben a rendszerben kell tudnia elérni a győzelmet, és bebizonyítani, hogy ez tényleg jobb rendszer. Akik másképp szerveződnek, azoknak alapvetően más elképzeléseik vannak a társadalomról is. Ha nincs vezetőjük, akkor mást gondolnak a vezetésről. Ha nem hajtanak végre utasításokat, akkor mást gondolnak az emberi viszonyokról, a felelősségvállalásról stb. Ha Szentesi meg van győződve a hetero házasság előnyeiről, akkor nem fog drogos homokos orgiába járni, és annak semmilyen felkínált előnye sem győzi meg arról, hogy inkább azt csinálja, mint emezt. A lényeg tehát, hogy el kell tudni dönteni, Szentesi mit akar, milyen társadalmat építeni, és amilyen mintát szeretne látni megvalósulni a társadalomban, teljes egészében, annak megfelelően kell tudnia élni. Mintha nem is lenne más lehetősége. Mert számára valójában tényleg nincs más lehetőség. Ha kilép abból a helyzetből, amiben van, és másik pozíciót vesz fel, más módon éli az életét, akkor azt a célját egészen biztosan fel kell adnia, amit most tűzött ki maga elé, mert egy más helyzetben a világra is másként lát rá és más célokat fog óhatatlanul preferálni, mint most. Éppenséggel egy hierarchikus rendszerben egyébként pont az okoz lomhaságot, hogy a rendszer alján levő tagok egészen mást látnak a világból és a rendszerből, mint akik fölül vannak, így a rendszeren felülről alulra végigfutó utasítások is sérülnek a lejutás közben és lehetetlen őket végrehajtani úgy, ahogyan azt fent kitalálták, mert a fentiek világképe és preferenciái egészen mások, mint a lentieké. De ki lehet lépni ebből - nosza! Csinálja meg, próbálja ki! Biztosan sokkal hatékonyabb lesz4! De azzal számolnia kell, hogy két dolog történhet: - vagy új célokat tűz ki magának, mert esze ágában sem lesz a régieket követni, mert nem felelnek meg az új életmódjának - vagy gyorsan visszasipircel a régi életébe, és akkor a céljain sem kell változtatnia. De vegyünk csak egy kevésbé radikális különbséget. Mondjuk, hogy Szentesi falun él, és arra gondol, mennyivel jobb a városiaknak. Be lehet költözni a városba, ott lehet hagyni a falut, de a városban egészen biztos, hogy más életet kell élnie, más célokat követnie, mint falun. Vagy fordítva - ha a városban ábrándozik a faluról - ki lehet költözni, de akkor az egész városi életmódot is fel kell adni hozzá és új célokat kitűzni, mert az előzők már nem fognak működni az új környezetben. Ebe fürdenek bele a migránsok is: ábrándoznak Európáról, elköltöznek ide, de a régi életmódjukat, szokásaikat akarják továbbra is követni, egy maximálisan megváltozott környezetben, ahol csak új célokkal és szokásokkal lehetne boldogulni, a régiekkel nem, mert azok megvalósításához haza kéne költözni.
tóth mária
2020. december 06. 16:13
Az ellenzék összes hibáját minden nap-ahogyan a csövön kifér-mondogatni, leírni, TV-ben bemondani stb. Ha 22-ben bukunk, vége lesz az országnak.
Akitlosz
2020. december 06. 15:31
Egy párt belügyeit nem szép dolog kifecsegni. És nem is használ a pártnak.
mediator01
2020. december 06. 14:12
Azzal az állítással, hogy a jobboldal jellemzően vertikális szerveződésű - vitatkoznék, hiszen a jobboldali, konzervatív értékrend áthatja az egész közösséget és ki-ki a maga meggyőződése szerint reagál az eseményekre, amely hangok aztán egységesülnek. Alapvetően liberális a jobboldal (klasszikus értelemben), de értékvezérelt. A Békemenetben, a Parlament előtti több százezres demontrációkban mindenki a maga meggyőződése szerint vett részt, nem kellett "felülről" szervezni. Ezzel szemben a baloldal - szerintem - direktebb szerveződésű.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!