A Pegasus szárnyán

2022. február 02. 12:35

A kiszivárogtatók ellen feljelentést tesznek.

2022. február 02. 12:35
Németh Péter
Németh Péter
Népszava

„Néhány nap bujdosás után hétfőn előbújt odújából Péterfalvi Attila, bemutatott egy a mostani rezsimben szokásosnak mondható, sajtótájékoztatónak nevezett valamit, majd visszabújt oda, ahonnan jött, jelzése szerint egészen 2050-ig. Akkor most írjuk le hivatalos formában is a fenti mondatokat: Péterfalvi Attila több hónapnyi vizsgálódás után elkészítette jelentését a Pegasus kémszoftver magyarországi használatáról.

A Nemzeti Adatvédelmi Hivatal elnöke megállapította: a szoftver telepítése jogszerű volt, mindazok, akiket a kormány megrendelésére lehallgattak, veszélyt jelentettek a magyar társadalomra. Az összes újságíró, volt kormánytag, ügyvéd, akikről a nyilvánosság előtt is kiderült, hogy telefonjaikra „rátelepült” a Pegasus. Ők valamennyien vagy bűncselekményre, vagy terrorcselekményre készültek, illetve nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek, hiszen csak és kizárólag ebben az esetben jogosult a hatalom lehallgattatni őket. Péterfalvi elismerte, hogy a közvélemény előtt ismertté vált nevek mind valósnak bizonyultak, a vizsgálat ezt egyértelműen tisztázta. Tovább részletek nem derülhettek ki, mivel az elkészült vizsgálati anyagot 2050-ig titkosították.

Ezzel tulajdonképpen pont került az ügy végére, gondolhatnánk, de nem egészen így van. Az elnök ugyanis bejelentette: a kiszivárogtatók ellen feljelentést tesznek, hogy a nyomozati szervek kivizsgálhassák, történt-e adattal való visszaélés a szivárogtatás során. Vagyis némiképp megnyugodhatunk: mégsem múlik el következmények nélkül a dolog, jó eséllyel beindul majd valamelyik bűnüldöző szerv, hogy fülön csípje vagy az újságírókat, vagy valamelyik civil szervezetet, amely le akarta leplezni a hatalom különös módszerét.”

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akiaki
2022. február 02. 23:26
csöpögő nyál, szaros gatya, bamba tekintet! ki az?
zakar zoltán béla
2022. február 02. 19:37
mikor egy szivárvány színű pillangó lecsapott egy kolibrire meglepődött hogy egy 25 kilogrammos sast nyelt le azóta szorulása van
glindorph
2022. február 02. 19:30
"a kiszivárogtatók ellen feljelentést tesznek, ." Mint ahogy Assange ellen is... Meg a másik USA szivárogtatott is börtönbe dugták jópár évre
amca
2022. február 02. 18:03
Némethpéter nevű huyyegyerek . Magyarázd már el mi a c anyádat kéne rajtad megfigyelni????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!