A Kádár-rendszer vérben és bűnben, a népakarattal ellentétesen fogant

2022. június 16. 19:15

Elnéztem a Besúgó című sorozat kapcsán kirobbant vitákat, több esemény és emlék jutott eszembe.

2022. június 16. 19:15
null
Fodor Gábor
Fodor Gábor
Facebook

„64 évvel ezelőtt, ezen a napon végeztette ki a Kádár János vezette rezsim Nagy Imre miniszterelnököt mártírtársaival együtt. Emiatt is joggal állítható, hogy a Kádár rendszer vérben és bűnben, a népakarattal ellentétesen fogant. Az elmúlt hetekben, ahogy elnéztem a Besúgó című – szerintem jó és hasznos – sorozat kapcsán kirobbant vitákat, több esemény és emlék jutott eszembe.

Például az, hogy a mártír miniszterelnök nevét a kommunista rendszerben kimondani sem volt szabad. Próbálták kitörölni őt is, és a forradalmat is a tudatunkból. Én hősként tiszteltem őket, hála a családi emlékezetünknek és a Szabad Európa Rádiónak. Történelem órákon egy szót sem lehetett hallani '56-ról, legfeljebb úgy, hogy a bujkáló fasiszták ellenforradalmat robbantottak ki. Művelt családokból származó barátaim semmit sem tudtak az akkori eseményekről és a szereplőkről sem.

Aztán eszembe jut az is, amikor 1981-ben Zalaegerszegen katonáskodtam, és október 23. közeledtével, különleges parancsban megtiltottak minden kimenőt és eltávozást a hatalmas laktanyából, és lényegében harckészültségben, fokozott őrséggel vártuk az »ellenforradalom« évfordulóját (hátha az imperialisták szervezkednek majd).

Emlékszem arra is, amikor 1988-ban már létrejött a Fidesz, és az ellenzék több ismert alakjával – Kis Jánossal, Tamás Gáspár Miklóssal, Mécs Imrével, Csoóri Sándorral, Solt Ottiliával és másokkal – együtt, pár százan a Batthyány örökmécsesnél gyűltünk össze az évforduló kapcsán. Rendőrök rontottak ránk, a verekedésben ekkor vitték el például TGM-et és Orbán Viktort is. Mi, akiket nem kaptak el ott, tovább vonultunk a Szabadság térre, majd végig a Váci utcán Nagy Imrét éltetve, demokráciát követelve. Itt csaptak le ránk újra a rendőrök könnygázt alkalmazva, és verték szét a közben kb. ezer főre duzzadt demonstrációt.

Persze előttem van az egy évvel későbbi újratemetés is, ahol a Hősök terén 3-400 ezer ember jelenlétében búcsúztunk el az Állatkert tetemei közé elásott Nagy Imrétől, Gimes Miklóstól, Losonczy Gézától, Maléter Páltól és Szilágyi Józseftől. A hatodik, üres koporsóval a forradalom több ezer áldozatára emlékeztünk. Ma már tudjuk, hogy a hazugságokra épülő, az embert nap mint nap megalázó szocializmust, a Kádár-korszakot is eltemettük akkor. Milliók szembesültek aznap – hála a TV-közvetítésnek – az igazsággal, azzal, hogy mit műveltek a hazai kommunisták a forradalom alatt és utána.

Emlékezet, történelem, a múltunk ismerete nélkül senkik sem vagyunk. Csak sodródunk az árral.

Ha tisztában vagyunk közös történetünkkel, akkor tudjuk megbecsülni a demokráciát és a szabadságot. És ekkor tudunk tenni és harcolni is érte, ha kell.”

Nyitókép Fodor Gábor Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pesti051
2022. június 19. 10:48
Érdekes Fodor Gábortól olyat olvasni: "Emlékezet, történelem, a múltunk ismerete nélkül senkik sem vagyunk. Csak sodródunk az árral. Ha tisztában vagyunk közös történetünkkel, akkor tudjuk megbecsülni a demokráciát és a szabadságot." Fodor Gábor teljes mellszélességgel beállt az SZDSZ táborába, amely nyíltan szövetkezett a véres kezű Kádár utódpártjával. Legalább Fodor akkora ordas hazugságot ne engedne meg magának, hogy neki fontos a nemzet történelmi emlékezete. Az MSZP/SZDSZ pont a MÚLTAT VÉGKÉP ELTÖRÖLNI eszmeiségét igyekszik átültetni a mindennapi politikai gyakorlatba. Fodor olyan,mint Rejtő Jenő Mr. Wilkie-je a Láthatatlan légióból. "Wilkie úrral sohasem történhet baj, amíg ezen a világon egy puhára vetett ágy van."
gomeli1213
2022. június 17. 15:25
Na, most akkor ezt te honnan tudod? Voltak benne nagyon súlyos bűnök, törvénytelenségek, emberi tragédiák, de a fogantatásról nagyon keveset tudunk. Csak annyi biztos, hogy vesztes háború után volt az ország, porig lerombolva, fasiszta bűnökkel terhelten. Ilyen helyzetben abnormális dolgok történhetnek. A többi kutatás alatt. Bár ha azt vesszük, hogy ezen kutatások vezetője Schmidt Mária, juthatunk ilyen következtetésre. De ő nem komoly történész, mint ahogy te sem vagy tisztességes ember.
nyoooc
2022. június 17. 08:41
Sajnos, nem temettük el egyik napról a másikra a szocializmust, a Kádár-rendszert. Sajnos, nem mindenki döbbent rá, mennyire hazug, korrupt, elnyomó rendszer volt. Az utóhatások ma is velünk élnek. Pl. amikor Budapest főpolgármestere Horn Gyuláról szeretne közterületet elnevezni...
sorivo4
2022. június 17. 01:25
A történelem az, hogy azt kell tenni, amit kell. Amit lehet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!