A katarezsi dilemmája, avagy mit gondoljon a technokrata-fideszes közgazdász?

2022. július 19. 19:47

A Fidesz megadta, a Fidesz most elveszi, ez van. „Kill your babies!”

2022. július 19. 19:47
null
Ódor János László
Kontra

„Ahogy már mindannyian tudjuk, a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) jelen formájában megszűnik, valamint a Fidesz 2012 óta sikerrel alkalmazott csodafegyvere, a rezsicsökkentés pedig szintén nem jár ezentúl akárkinek.

A kezdeti düh teljesen érthető: egész iparágak álltak át a rendkívül kedvezményes és méltányos katázásra; még az is kifehérítette vállalkozását, aki korábban rendszerint zsebbe kérte-kapta a fizetését, vagy éppen nem szeretett számlázni. Befizetsz havi 25, 50, 75 ezret, cserébe békén hagy a NAV – mindenki nyer!

Nem fogok most a már régóta ismert prókba és kontrákba belemenni, hogy az ellenzék meg se szavazta 2012-ben; hogy ez legalizált adócsalás, meg hogy bújtatott alkalmazásra használták. És különben is: miért most, évközben. Persze. Mindenesetre megnyugtató, hogy 2022-re mindkét intézkedést megszerette az ellenzék. De hát a sokak által szidott és virtuális bokszzsáknak használt bűnbak, a számomra teljesen semleges Parragh László is megmondta: a magyar találékony nép, csupán élt a törvény adta lehetőséggel. És ezután is élni fog.

A Fidesz megadta, a Fidesz most elveszi, ez van. »Kill your babies!«”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

 

***

A Mandiner heti kibeszélő podcast-sorozatában Bayer Zsolt közreműködésével beszéltük át a közéleti fejleményeket, ahol szóba került a katatüntetés is.

Podcastunkat megtekintheti itt:

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2022. július 21. 10:05
Kontra is lehet huyye. Vagy tán nem olvasta Rock E Fellert ??? sic. Vagy összekeveri a Jan Csermanekkel.
csulak
2022. július 20. 10:54
Tessek itt van, olvassa: https://magyarnemzet.hu/gazdasag/2022/07/gyorgy-laszlo-ezert-kellett-valtoztatni-a-kata-szabalyozasan
Vakfolt
2022. július 20. 10:16
Quentin vagyok Montargisból. Monten vagyok katarezsiből.
Perczel Éva
2022. július 20. 07:09
Lám-lám! Amikor a komcsik elvették a 13. havi nyugdíjat, azzal érveltek hogy ők adták, így aztán ők el is vehetik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!