Hamlet új őszödi beszédre készül

2022. szeptember 21. 18:03

Ha valaki megfigyeli, most ugyanaz történik, mint amikor „nem kormányoztak”.

2022. szeptember 21. 18:03
null
Bartus László
Bartus László
Amerikai Népszava

„Az árnyékkormány, ha egyáltalán egy év múlva még emlékszik rá bárki, azon megmozdulások közé fog tartozni, amelyeket Gyurcsány Ferenc az újabb őszödi beszédében fog elmondani. Ha valaki megfigyeli, most ugyanaz történik, mint amikor »nem kormányoztak«. Most nem vállalják a rendszer igazi ellenzékének szerepét, amely megkérdőjelezi a rendszer törvényességét, és a rendszeren kívülről támadja az alkotmányos rend megdöntését, amivel Gyurcsány Ferenc ugyanúgy tisztában van, mint az alaptörvény érvénytelenségével.

Gyurcsány az örök Hamlet, az okos lány, aki jött is, meg nem is, hozott is, meg nem is. De ez valójában azt jelenti, hogy nem is jött és nem is hozott semmit, csak annak a látszatát próbálja kelteni. Amikor kormányzott, az »igazságbeszédében« bevallotta, hogy nem kormányoztak, csak úgy tettek, mintha kormányoztak volna. Erre mondta, hogy »majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. (...) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz«.

Most ugyanezt csinálja ellenzékben. Erről szól az »árnyékkormány« is, amelybe nem jöttek el a meghívott árnyékminiszterek, de pótolták őket. Rendszerváltásról beszélnek, de árnyékkormányt csinálnak, nem »árnyékrendszert«, amivel a rendszeren belül (Orbán pénzén) kritizálják a kormányt. Fából vaskarika. Hamlet akkor sem tudta eldönteni, hogy cselekedjen, és most sem tudja ezt megtenni, ahogy soha nem tudja eldönteni. Ezért nyugodtan megírhatja az ellenzéki évekről elmondandó következő őszödi beszédet.

Ez pedig így hangzik: »majdnem beledöglöttem, hogy tizenkét évig (s még több – a szerk.) [Bartus László – a szerk.] úgy kellett tenni, mint hogyha ellenzékiként harcoltunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. (…) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó tizenkét (s még több – a szerk.) évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz«. A valódi ellenzékiség helyett látszattevékenységet és pótcselekvést folytattunk, hülyítettük az embereket, mintha csinálnánk valamit, de valójában nem tettünk semmit, mert nem mertük meglépni soha, amit kellett volna.

Ezt fogja mondani, mert tudja.”

Nyitókép: Mandiner Archív

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vamonos
2022. szeptember 22. 19:18
Azért arra én is kiváncsi lennék, hogy a kormányváltást akarók mégis kire bíznák az országot. Nem szoktam hvg-s kommenteket olvasni, mert azok a nettó orbánfóbiások rettentő sötétek és trágárok. De az árnyékkormány alatti hírnél kiváncsi voltam a reakciójukra. Kb. ugyanaz volt, mint a mienk, nem jött be nekik. Aztán volt egy cikk, amiben Maki arról panaszkodott, hogy télen 500 ezer Ft is lehet a gázszámlája, érte sem lelkesedtek, kiröhögték, kifigurázták. Szóval akkor mégis ki kellene nekik? Vagy fingjuk sincs, csak az Orbán bukjon? Azt senki nem tudja mi lesz utána. Kormány nélkül maradunk, jön az anarchia?
csulak
2022. szeptember 22. 17:56
SOHA TOBBE BALOLDALT !
zsanett-kúnrum
2022. szeptember 22. 14:43
gyúrcsányi mint hamlet?! anyám borogass
Welszibard
2022. szeptember 22. 09:05
Klára Dobreva azzal jött, hogy mostantól ők lesznek a "hazafias" politikusok. És ezt szemrebbenés nélkül jelentette ki. Ócska hamiskártyás, aki ki akarja venni az ászt a győztes kormányoldal kezéből. Hogy csak egyet mondjak és kettő legyen belőle: A határkerítéseket ugye rögtön lebontaná? A keresztény egyházak támogatását rögtön megszüntetné. A Bartus szövegének pedig nem szabad bedőlni, holnap majd megint más lesz a megrendelők célpontja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!