Feljelentené a Magyar Nemzeti Bankot a baloldal korábbi köztársaságielnök-jelöltje

2022. október 20. 19:40

A közgazdász szerint ami a Magyar Nemzeti Bankban zajlik, az „a szakszerűtlenség csúcsa”.

2022. október 20. 19:40
null

Róna Péter úgy véli, hogy Magyarországnak már 30 éve nincs koherens energiapolitikája. „A jelenlegi helyzet nagyon kritikus, és nemcsak azért, mert az MNB és a Pénzügyminisztérium egy sor rossz döntést hozott, hanem azért, mert van egy alapvető probléma, amit nem veszünk tudomásul, és nem kezelünk, ez pedig az, hogy az energia ára az elmúlt években drámai mértékben megnőtt” – fejtette ki Róna Péter közgazdász az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Ez azért van, mert a kőolaj és a földgáz kitermelésének költsége nagyon megugrott az elmúlt 15 évben – tette hozzá. Sok más ország ezt rég tudomásul vette, és elkezdte

A baloldali közgazdász úgy véli, hogy a jegybanknak és a Pénzügyminisztériumnak ezt kell végiggondolnia. A szakember szerint ami a Magyar Nemzeti Bankban zajlik, az „a szakszerűtlenség csúcsa”.

Úgy gondolja, hogy a forint azért zuhant vissza, mert elfogadták, és bevezették a Zsiday Viktor által előállított elképzelést, miszerint ők az energiaszolgáltató cégeknek közvetlenül, az MNB tartalékából adnak eurót, hogy kifizessék az energiaszámlákat, ez hatékonyabb, mintha a piacon léptek volna be a forint védelmében, de apasztja a jegybank már most is elégtelen devizatartalékát. Róna Péter azt is kijelentette: ha most ülne a felügyelőbizottságban, feljelentené a nemzeti bankot.

Nyitókép: MTI

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tidal_wave
2022. október 21. 10:39
"Ez azért van, mert a kőolaj és a földgáz kitermelésének költsége nagyon megugrott az elmúlt 15 évben – tette hozzá." Ez totál hülye. Az orosz és a norvég gáz kitermelési költségei alig nőttek. Nem azért ilyen drága a gáz, mert a kitermelési költségek nőttek...
Krupp Skya
2022. október 21. 08:32
Nagyon szakadt ez a bácsi szerintem sok pénzt tudna gyűjteni Bokros Lalyos bácsi temetésére, ha kiállna valamelyik útkereszteződéshez.
Kotucso
2022. október 21. 08:14
Milyen kitermelési költség emelkedett te nagyon hülye? Az araboknál szinte magától jön föl, Szibériában ugyanannyit kell érte fúrni mint 100 éve. Ja, persze, az amerikai palagáz kitermelése kurva drága, és természetesen te azt véded. Rohadj meg tetves USA bérenc!
Töki
2022. október 20. 21:36
Édesanyádat jelentsd fel!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!