Az Erasmus tiltása a rendszerváltás előttre repítené vissza a magyar felsőoktatást

2023. január 10. 21:39

A kormány most több ezer hallgató utolsó kiskapuját zárná be Európa felé.

2023. január 10. 21:39
null
Juhász Vanessza
Mérce

„Sokaknak a külföldi mobilitás döntő szerepet játszik az egyetemük kiválasztása során, azonban nekik most újra kell tervezniük az életüket és jövőbeni karrierjüket. Az ELTE oktatója hozzátette, a hallgatókat inkább ösztönözni kellene a külföldi ösztöndíjak megszerzésére, azonban ha az Erasmus áldozatul esik a kormány ez és az Európai Unió belharcának, azzal egy újabb ajtó zárul be a hazai felsőoktatásban. 

A kormánynak tehát most mérlegelnie kell, hogy a magyar egyetemek nemzetközi versenyképességének kárára továbbra is fenntartja-e az átláthatatlan alapítványi rendszert, vagy enged az uniós nyomásnak, és a vezető fideszes politikusok kiszállnak a kuratóriumokból. 

Az Erasmus felfüggesztése beleilleszkedik abba az évtizedes trendbe, ami Magyarország lassú, de folyamatos kulturális, politikai és társadalmi izolációját kíséri, ez alól pedig az oktatás sem kivétel. A röghöz kötés óta a kormány az egyre romló magyar munkaerőpiachoz láncolta diplomásait, később Közép-Európa egyik legjobb egyeteme volt kénytelen Bécsbe költözni, majd a maradék egyetemi autonómiát is elvéve a hatalom saját képviselőit ültette az intézmények élére az alapítványi modellek bevezetésével. A szűk tehetős réteg ezután is megengedheti majd magának, hogy méregdrága külföldi egyetemeken tanuljon, viszont a kormány most több ezer hallgató utolsó kiskapuját zárná be Európa felé. Ha ez bekövetkezik, akkor tényleg egyedül maradtunk.”

Nyitókép: Pixabay. Illusztráció.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Salitis
2023. január 13. 23:52
Azt hittem, a "Vanessza" név a "van esze" kifejezésből jön, de nem....
Salitis
2023. január 13. 23:47
Neked összedobjuk. Ha kint maradsz.
kikicsoda
2023. január 12. 18:52
Na, te aztán tudod is, mi volt a rendszerváltás előtt! Még tervben sem voltál . . . nem hogy megszülessél . . .
Wolfram004
2023. január 12. 01:46
Kincs, ha nincs értelmes önálló gondolatod, akkor legalább egész alakos, bikinis képet tegyél be, ne ilyen váll-villantós, hátrafordulósat! És fogadd el azt, hogy te szép vagy. "A kormány most több ezer hallgató utolsó kiskapuját zárná be Európa felé." Amúgy én azt olvastam, a zeu vonja meg a zerazmus támogatást a magyar egyemistáktól, nem a kormány. De lehet, félreolvastam valamit, elsőben sokat hiányoztam...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!