Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Magasabb ponthatárok, emeltszintű felvételik az új törvényben

2010. október 29. 12:22

Lapértesülések szerint szűkebb réteg számára lesz elérhető a felsőoktatás az új felsőoktatási törvény koncepciójából ítélve - módosulna a finanszírozás és az oktatókkal kapcsolatos követelmény is.

2010. október 29. 12:22

Magasabb felvételi ponthatár, két kötelező emelt szintű vizsga, valamint ingyenes oktatás a kismamáknak és a kisgyermekes apáknak – egyebek mellett ezt tartalmazza az új felsőoktatási koncepció - írja a Hírszerző. A sajtóhoz eljutott dokumentum október 11-i keltezésű, minden oldalán „nem nyilvános munkapéldány” feliratot visel; a tervezetet Dux László felsőoktatási helyettes államtitkár vezetésével készítette a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatási munkacsoportja.

A jövőben kevesebb helyre lehet majd jelentkezni, de a felvételt nem nyert hallgatóknak más, általuk nem megjelölt intézményben is felajánlhatnak majd férőhelyet. Módosulna a finanszírozás és az oktatókkal kapcsolatos követelmény is: a karokon a tanárok kétharmadának tudományos fokozattal kellene rendelkeznie, és egy oktatóra 25 diáknál nem juthat több.

A jelenleginél jóval szűkebb réteg számára elérhető felsőoktatás jövőképe bontakozik ki az új felsőoktatási törvény koncepciójából, amely számos ellentmondást tartalmaz - írja a Népszabadság. Miközben a felvételi rendszer bizonyos elemei a vidéki intézményeknek kedveznének, számos más előírással ellehetetlenítenék a vidéki egyetemi karokat. A koncepció a felvételihez két, emelt szintű érettségit írna elő: egy kötelező és egy választható tantárgyból. Háromban maximálnák a jelentkezési lehetőségek számát, a felsőoktatásba pedig csak az kerülhetne, aki a többletpontokkal együtt megszerezhető maximális felvételi pontszám legalább felét elérte. A felsőoktatásban maradni is nehezebb lenne, hiszen a tervek szerint a hallgatók legfeljebb kétszer vehetnék fel ugyanazt a tárgyat, és mindkét esetben csak kétszer vizsgázhatnának belőle. Ha nem járnak sikerrel, elbocsátanák őket.
 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
de karatna
2010. október 29. 15:06
NEM szűkebb, hanem rátermettebb és szorgalmasabb diákok számára lesz hozzáférhetőbb az államilag támogatott felsőfokú oktatás. Az oktatás nem az a terület, ahol szociálpolitikai alapon kell preferálni, mert ez kontraszelekcióhoz vezet. Az oktatás területe a teljesítmények, a verseny területe. Az egyik legfontosabb a tehetséggondozás, mert egy kis nemzet csak a tehetségeivel tud érvényesülni!
valv
2010. október 29. 14:30
"A jövőben kevesebb helyre lehet majd jelentkezni, de a felvételt nem nyert hallgatóknak más, általuk nem megjelölt intézményben is felajánlhatnak majd férőhelyet." felajanlhatnak, erted? nem kotelezo elfogadni. Ez meg jobb mint eddig, mert ha csak 3 helyre adtad be (illetekekkel!!!) a jelentkezest, nem ajanlottak fel masik helyet En tamogatom, hogy a nehezebben lehessen bekerulni az egyetemekre, tobb emeltszintu erettsegi kelljen hozza, es ne kepezzuk tomegszam a jogaszokat meg bolcseszeket hisz nincs rajuk szukseg. A termeszettudomanyi kepzesek mernokkepzes, orvoskepzes teruleten viszont keretemelest kell vegrehajtani! "A felsőoktatásban maradni is nehezebb lenne, hiszen a tervek szerint a hallgatók legfeljebb kétszer vehetnék fel ugyanazt a tárgyat, és mindkét esetben csak kétszer vizsgázhatnának belőle. Ha nem járnak sikerrel, elbocsátanák őket." Ez viszont baromsag. Pont a nehezebb termeszettudomanyi, muszaki kepzeseket erintene: eddig a szakomon (villamosmernoki) 50% vegezte el az egyetemet. Ezzel a hulye szaballyal lemenne 20%-ra. A bolcseszek meg ugyanugy elvegeznek az egyetemet, csak legfeljebb vizsgaidoszakban nem 2x buliznanak egy heten , hanem 1x hogy ne kelljen ismetlovizsgazniuk.
katalin89
2010. október 29. 13:06
Jól hangzik? Hát én nem irigylem a következő nemzedéket. Az meg külön vicces, hogy esetleg más intézménybe tesznek, mint amit megjelölsz. Mégis ezt hogy gondolják? Ha én mondjuk az ELTÉre vagy a Pázmányra akarok járni, akkor ne mondják már azt, hogy mehetsz a Kodolányira. Nem véletlenül jelentkezik az ember oda, ahova.
honphibu
2010. október 29. 13:03
Helyes, ez egészen jól hangzik. Az oktatásban nincs helye liberalizmusnak. Most már csak az egyetemi oktatói kar 90%-át kell picsánrúgni, a kivénhedt semmirekellő vén profokat elküldeni nyugdíjba (főként azokat, akik már rég nyugdíjban lennének, de ragaszkodnak a székükhöz, és milliós fizetésükhöz, miközben azon kívül, hogy folyamatosan keresztbe tesznek az új oktatóknak, az égegyadta világon semmit sem csinálnak.).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!