Büdzsé: Elfogadták a kormánypárti módosítókat

2010. december 07. 14:47

Kedd délelőtti ülésén elfogadta a parlament a jövő évi költségvetéshez benyújtott kormánypárti módosító indítványokat. Az országgyűlés számos jobbikos és LMP-s javaslatot támogatott, szocialistát azonban egyet sem.

2010. december 07. 14:47

Elfogadta a parlament keddi ülésén a költségvetéshez benyújtott módosító indítványokat. Csökken a Költségvetési Tanács támogatása (835 millióról 10 millió forintra) és át is szervezik azt. Az eljárások gyorsítása érdekében a bíróságok 3 milliárd forintot kapnak, az ügyészségnek pedig 1 milliárd jut. Az egykulcsos adó ellensúlyozására, hogy a köztisztviselők nettó keresete ne csökkenjen, 22 milliárdot fordít a kormány.

A 2011-re tervezett áfa-bevételt növelték 14,5 milliárd forinttal, a pártok állami támogatása pedig visszaáll a csökkentés előtti szintre. A határon túli magyarok oktatási programjaira mintegy félmilliárd forinttal jut több pénz. Többek között a Miniszterelnökség költségvetéséből csoportosítanak át 70 millió forintot a határon túli felsőoktatási intézmények támogatására.

A kormánypártok és az ellenzék összesen több mint 520 módosítást nyújtott be a jövő évi büdzséhez. A javaslat számos jobbikos és LMP-s módosítását támogatta a parlament, a szocialisták által benyújtott javaslatok közül azonban egyet sem. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a módosítók elfogadása előtt a parlamentben azt mondta: a 2010-es költségvetés az egyensúly megteremtését, a jövő évi büdzsé az ország stabilitását szolgálja.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gross
2010. december 08. 00:41
Érdekes a pártok támogatásának újbóli megnövelése. Ez a kormány első, júniusi akciótervével megy szembe. Az Áfa-bevétel előirányzatának megemelése vajon a makropálya be nem jelentett módosulásából következik (magasabb infláció)? Nem transzparens mindenestre.
radical
2010. december 07. 16:26
A komcsikat levegőnek kell nézni!
freehckr
2010. december 07. 15:59
„A javaslat számos jobbikos és LMP-s módosítását támogatta a parlament, a szocialisták által benyújtott javaslatok közül azonban egyet sem.” Mert a szocialisták megint csak kampányolni akartak. Az egy dolog hogy a parlamenti erőviszonyokat tekintve akár a feje tetejére is állhat az ellenzék akkor is egy kétharmados többség kormányoz, de a szocialisták még magukat sem veszik komolyan, benyújtották a tavalyi fideszes módosító indítványokat. Legalább a látszatra adnának. Aztán amikor lesz*rja a parlament a fejüket, nekiáll Török elvtárs „paktumozni”... hehe... idióták. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!