ZP: Tarlós és Hoffmann ellentétesen nyilatkoztak

2011. május 28. 12:57

Máshogy emlékszik a Zöld Pardon bezárásáról szóló pénteki találkozójára Tarlós István főpolgármester, mint Hoffmann Tamás, XI. kerületi polgármester. Tarlós szerint a kerület gondolkozik a szórakozóhely megtartásán, a polgármester viszont úgy emlékszik, Tarlós elfogadta a bezárás mellett szóló érveiket.

2011. május 28. 12:57

A tekintélyével próbált odahatni főpolgármester úr, mert fontosnak tartja, hogy a Zöld Pardonhoz hasonló, kulturált szórakozóhelyeket fenn kell tartani - mondta pénteken Szűcs-Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója az Origónak. Tarlós korábban hangoztatta, a szórakozóhely közelében nem lakások vannak, hanem egyetemi épületek és ellenezte az egység bezárását.

Tarlós István pénteken találkozott Hoffmann Tamással, a XI. kerületi polgármesterrel, hogy megtárgyalják a szórakozóhelyek ügyét, az egyeztetést követően azonban egymásnak ellentmondóan nyilatkoztak az érintettek. Hoffmann Tamás sajtóasszisztensén keresztül azt üzente, hogy Tarlós István elfogadta a polgármester érveit, hogy a Petőfi híd budai lehajtójánál lévő helyet Újbuda bezárja. Az asszisztens azt is hozzátette, hogy az önkormányzat folyamatos kapcsolatban áll a ZP tulajdonosával és segít abban, hogy közösen új helyszínt találjanak az egységnek. A főpolgármester szóvivője ezzel ellentétben azt mondta, hogy Tarlós István megerősítette korábbi kérését, hogy a Zöld Pardont ne zárják be és állítása szerint Hoffmann Tamás meg is ígérte, hogy elgondolkodik a lehetőségen.

Bár a bezárásról hozott határozatába azt is belevették, hogy a képviselők felhatalmazzák a polgármestert, hogy új helyszínt keressenek a szórakozóhelynek, Kővári Zsuzsa elmondása szerint nem keresték ezzel kapcsolatban és ebbe egyébként sem mennének bele. A tulajdonos állítása szerint a történtek ellenére is kezdeményezni fogják az önkormányzatnál októberben lejáró szerződésük meghosszabbítását. A ZP helyére tervezett országzászló felállításáról a következő kerületi ülésén döntenek.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2011. május 29. 22:11
Ezek a bérletek gyanús körülmények között jöttek létre -ugye, nem ritka a megvesztegetés- és a választási kampány egyik lakossági követelése volt a megszüntetés. Az előző korszakban kikötött díjak amelyek alacsonyak voltak és nem a valós terület alapján lettek számítva, nyilván bizonyos a polgármester és a helyettese /aki az Érdi úti iskolát is síbolni akarta/ jutalékát nem tartalmazták! A közbiztonság és a tisztaság jelentősen javulni fog!
varadi
2011. május 29. 12:35
http://www.youtube.com/watch?v=NqI9OPuDuQ4 még a telefonom is behalluzta, hogy hangos a zp, csak emiatt hallatszik tisztán videon a 250 méterre lévő szennytelep zaja.
rogananti
2011. május 29. 01:12
Templomot és Zászlót a helyére. Néha ákos felléphet. Nem kell itt a örömködés, a nyugati jókedv, szerénység elvtársak, szerénység.
mélyszittya
2011. május 29. 00:29
minden hülye összevissza beszél, de a lényeget senki nem kérdezi meg: ha nem zárják be azt a pardon-izét, hova a picsába tegyék a szent országzászlót. Hazaárulók!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!