Schiffer: A Fidesz-KDNP a politikusbűnözők pártjára állt

2011. június 24. 14:52

Az LMP frakcióvezetője szerint merénylet az új információs szabadságról szóló törvény. A politikus kifogásolta az adatvédelmi biztos intézményének megszüntetését, és a közérdekű adatok körének szűkítését.

2011. június 24. 14:52

Az LMP szerint az információs szabadságról szóló törvényjavaslat súlyos merénylet az információs szabadság és az információs önrendelkezési jog ellen. Schiffer András elmondta: az alaptörvény és az új adatvédelmi törvény megszünteti az adatvédelmi biztos intézményét, így nem lesz olyan független szerv, amelyik hatékonyan fel tud lépni az állam „túltitkosításával” vagy a polgárokat sértő megfigyelésekkel szemben.

A párt frakcióvezetője szerint az is merénylet, ahogy az információs szabadságról szóló törvény leszűkíti a közérdekű adat fogalmát. A jövőben ugyanis csak olyan adatokat lehet kikérni az állami és az önkormányzati cégektől illetve szervektől, amelyek azok közfeladataival függenek össze. Példaként említette, hogy a 2003-as paksi üzemzavar után sikerrel ki lehetett perelni az újraindítás illetve a probléma elhárításának dokumentumait, de erre a törvény életbelépése után nem lesz lehetőség.

Schiffer visszautalt Lázár Jánosnak hétfői parlamenti mondataira, amelyek szerint az ellenzék a politikusbűnözők oldalára áll, ha nem támogatja a védői jogok megváltoztatását. Schiffer szerint ez fordítva történik. „Az átláthatóság drasztikus szűkítésével a Fidesz végre színt vallott és a Fidesz-KDNP pártszövetség a tolvajok és politikusbűnözők pártjára állt” – fogalmazott. Hozzátette: a politikai korrupciót nem a büntetőeljárási szabályok szigorításával vagy a büntetőjogi garanciák csökkentésével, hanem az átláthatóság minél akadálytalanabb érvényesítésével lehet visszaszorítani.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szórakosgató
2011. június 24. 22:28
Elnézést kicsit szórakoztató elírta szórakosgató, 2014 akartam írni 2010 helyett a történet így kerek.
Szórakosgató
2011. június 24. 22:16
Megint berzenkednek a zöld emberek , én ettől mindig megrettenek. Összehoztak a szadesz romjain egy pártot, amely eddig az országnak csak ártott. A múlt héten a melegekkel együtt volt a hakni, erre büszke lehetsz bandi. Richard nevű szponzorukkal patán is csinálták a balhét, aztán kiabáltak majrét. A Fidesz a bűnözök pártjára van állva, mondja az Szdsz aljas utódpártja. A kormány merényletet követ el a szabadság ellen, az LMP megy a széllel szemben. Szakasíts utód és LMP hiteltelenek vagytok, 2010-ben nagy pofont kaptok. Addig se kössétek a kezeteket gúzsba, inkább húzzatok el a búsba!
padavan
2011. június 24. 20:48
"a politikai korrupciót nem a büntetőeljárási szabályok szigorításával vagy a büntetőjogi garanciák csökkentésével, hanem az átláthatóság minél akadálytalanabb érvényesítésével lehet visszaszorítani." Ez itt a lényeg Kedves Polgártársaim! Axióma.
atila68
2011. június 24. 20:07
Kedves Schiffer! Ha a cigánybűnöző nem political correct, akkor a politikusbűnöző hogyan? Balfasz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!