Szélesebb körű lehet az igazságtétel

2011. október 24. 08:00

A „lex Biszku” után újabb tervezet készül, amely szélesebb körben tenné lehetővé a kommunista időszak bűnöseinek felelősségre vonását. A Magyar Nemzet úgy tudja, felülvizsgálnák a politikai alapú, köztörvényes bűncselekmények elévülését.

2011. október 24. 08:00

Nem csupán az 1956-os forradalom utáni megtorlások politikai megrendelőit és az akkori igazságszolgáltatás szereplőit vonhatják felelősségre, ugyanis a „lex Biszku”  után újabb tervezet készül, amely már jóval szélesebb kört érintene - írja a Magyar Nemzet.

Mivel az új alaptörvény is egyértelművé teszi, hogy az 1944. március 19. és 1990. május 2. közötti időszak legsúlyosabb, a nemzetközi jog alapján is büntethető cselekedetei kapcsán nem tekinti lezártnak az igazságtételt, ezért valóban nem a lex Biszku lesz az egyetlen megoldás - mondta Gulyás Gergely fideszes képviselő a lapnak.

Gulyás a konkrét intézkedésekről nem kívánt nyilatkozni, a Magyar Nemzet azonban kormányzati forrásból úgy tudja, az újabb tervezet készítői a politikai alapú, köztörvényes bűncselekmények elévülésének felülvizsgálatával teremtenék meg az alapját annak, hogy az érintett időszak legalsó szintjein is megtörténhessen a felelősségre vonás.

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tarackos
2011. október 24. 21:38
Muttimi, ez nálam nem így működik, ami a libsi demokráciába belefér az tőlem mehet, még ha nem is tetszik. Ez az alkotmányozás viszont nem fér bele, a médiatörvény, manyup szétbarmolása sem és sajna már hosszan lehetne sorolni még mi nem. Az okokat már mondtam, mert támadható és nekem nem buli ha 10-20 évente mindent feltúr vmi eszelős...
tarackos
2011. október 24. 20:51
Muttimi ok, biztos érted mire akarok kilyukadni. Ha nem fogadom el a '89 alkotmányt mert az előző rezsim fogadta el, akkor az áprilisi törvényeket sem fogadhatom el...
realista
2011. október 24. 18:52
"Szélesebb körű lehet az igazságtétel" Hát a semminél bármi szélesebb körű. Mert eddig nulla az eredmény.
Muttimi
2011. október 24. 17:07
Nm mellesleg arról, hogy tervezik hogy alkotmányozni fognak, lehetett tudni. Én is tudtam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!