Obstruált az ellenzék

2011. november 29. 11:34

Egész éjszaka tartott a parlamenti vita a munka törvénykönyvéről.

2011. november 29. 11:34

Nem kapta meg a szükséges négyötödös támogatást a Fidesz-frakció házszabálytól eltérésre vonatkozó javaslata, hogy a munka törvénykönyvére vonatkozó kormányzati előterjesztés tárgyalását péntek délután folytassák a képviselők. Lázár János, a kormánypárt frakcióvezetője ezután azt kezdeményezte, összevontan tárgyalják a mintegy 100 szakaszban megnyitott vitát. Ezt a Ház többsége elfogadta.

A munka törvénykönyvéhez beérkezett mintegy 700 módosító indítvány vitáját éjjel negyed háromkor kezdte meg a parlament. A nagy létszámban jelen lévő ellenzéki képviselők ekkor először leszavazták, hogy a módosítókat száz helyett egy szakaszban tárgyalják, majd annyira lelassították a vitát, hogy reggel 8-ig csak egyetlen szakaszt sikerült lezárni.

Az MSZP azért obstruált, mert ellenzik, hogy a munkavállalókat hátrányosan érintő új munka törvénykönyvet éjszaka, minimális figyelem mellett vitassa meg a parlament. Az LMP-s Kaufer Virág szerint a kormánytöbbség fél a munkavállalók véleményétől, ezért igyekszik kerülni a vitával járó nyilvánosságot. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint az új munka törvénykönyvének éjjeli vitája nem a munkavállalók érdekéről szólt, hanem a politikai balhéról. A frakcióvezető bejelentette, hogy egy-két óráig még folyik a részletes vita, ám azután javasolni fogják annak lezárását.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trespass
2011. november 29. 14:29
Azert a torv.tervezet szinvonala is megkerdojelezheto,ha tobb mint 700 modositasi javaslat van. Es ez nem valami felcedulas kepviselo altal lett beterjesztve,hanem a kormany jegyzi.
Honfi-fi
2011. november 29. 11:59
A rombolásban, az ártani akarásban, kíválóan működik az ellenzék. Tényleg azt hiszik, hogy ők erre kaptak felhatalmazást a saját választóiktól. Azt gondolom, hogy kell lennie a baloldalon is értelmes megfontolt embereknek, akiknek valószínüleg, nagyon nem jön be, hogy a pártjuk folyamatosan az ország érdekei ellen dolgozik. De hajrá, előre a mégtöbb szavazatvesztésért indított nemes versengésben. Majd meglesz az 5 %!
emhem
2011. november 29. 11:50
vajon miért kell az éjszaka közepén is parlamenti vitákat bonyolítani?
tarackos
2011. november 29. 11:50
Ugyan már, van ember aki komolyan gondolja, hogy egész napos meló után éjszaka még 700 indítványt érdemben megtárgyalnak?! Bohózattá silányították a törvényhozói munkát!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!