Kerényi átrendezné a Parlament üléstermét

2012. január 05. 02:21

Az idén érettségizők is megkapják az alaptörvény díszkiadását, közölte Kerényi Imre. Beszélt arról is, hogy szeretné, ha átrendeznék a Parlament üléstermet, és az alaptörvény mellett a sarkalatos törvényeket is ott helyeznék el.

2012. január 05. 02:21

Az idén sikerrel érettségizők is kapnak egy példányt az új alaptörvény díszkiadásából, közölte Kerényi Imre. A miniszterelnöki megbízott elmondta: a díszkiadás szerényebb változatát az iskolák igazgatóinak ajánlásával kapják kézhez az érettségizők. Kerényi azt is szeretné, ha a következő három évben érettségizők is kapnának egy-egy példányt a január elsején hatályba lépett új alaptörvényből.

Kifejtette: az alaptörvény terjesztése körülbelül a felébe fog kerülni annak, mintha egyes példányait kiküldték volna 8 millió embernek. Szerinte az kapjon alaptörvényt, aki kér vagy megvásárolja. Hozzátette: nem kell alanyi jogon kiküldeni a választópolgárnak az alaptörvényt, mert akkor sok a „kukában landolna, az pedig szégyen” és pazarlás lenne.
 
Kerényi elmondta, hogy az alaptörvény alapfokú kiadását, vagyis a törvényszöveget tartalmazó Magyar Közlöny különkiadásának egy példányát névre szólóan, az Országgyűlés elnökének aláírásával az önkormányzatoknál, az Alaptörvény asztalánál lehet ingyenesen megrendelni. Ugyanitt rendelhető meg a díszkiadás is, ami már pénzbe kerül: bevezető ára 10 ezer forint, ez a későbbiekben emelkedni fog. Kitért arra is, hogy az úgynevezett „húsvéti alaptörvény” elfogadásának első évfordulójára készül el a díszkiadás három különleges példánya, ezek műtárgy kivitelű kézműves könyvek lesznek. A három példányból egy a parlamenti patkóba, egy a Sándor-palotába, egy pedig a „trezorba”  kerül. Szólt arról is, hogy szeretné, ha átrendeznék az üléstermet, és az alaptörvény mellett a sarkalatos törvényeket is ott helyeznék el.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gross
2012. január 05. 14:08
Azon gondolkozom, hogy nem kell-e valóban átrendezni majd az üléstermet a képviselők számának drasztikus csökkentésével. Nagyon üresnek fog tűnni egyébként.
Steppenwolf
2012. január 05. 13:29
Baszki, ez az ember a politika Kiszel Tündéje. Aki ilyen futóbolondokkal veszi körbe magát, valahol meg is érdemli, hogy megbukjon.
HattoryHanzo
2012. január 05. 12:46
Talán ezért csinálhat azt Kerényi, amit akar: "A miniszteren kívül csak a miniszterelnök engedélyezhet gépkocsihasználatot: Orbán Viktor viszont ezt Navracsics engedélye nélkül megteheti, a saját döntése alapján a vezetőknek. Erre eddig is joga volt a miniszterelnöknek, most csak pontosításként került bele az, hogy a döntésébe senki nem szólhat bele. A KEF szerint eddig egyszer élt ezzel a jogával Orbán: Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottnak engedélyezett saját hatáskörében gépkocsihasználatot." Picit aggasztó, hogy miniszterelnök ízléséhez passzol Kerényi Imre tevékenysége. De nem meglepő.
Panzergeneral
2012. január 05. 12:28
Most fontos volt ez? Könyörgöm, minek ennyi patront adni a posztbolsiknak???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!