Így különböztetnék meg a felsőoktatási intézményeket

2012. június 27. 16:05

Kiemelt felsőoktatási intézményeket, kutatóegyetemeket vagy karokat és alkalmazott kutatások főiskoláját különböztetne meg egy új kormányrendelet-tervezet, amelyet a kormány honlapján tettek közzé. A szabályozás legkorábban július 31-én léphet hatályba.

2012. június 27. 16:05

A tervezet szerint kiemelt felsőoktatási intézmény lehetne az, amelynek több tudományterületen olyan képzési és kutatási kapacitásai, valamint tudományos eredményei vannak, hogy ezekre alapozva az intézmény a nemzetstratégiai célok megvalósításában jelentős szerepet tölt be. A négy évre szóló minősítés alapja az intézmény négyéves fejlesztési terve, amelynek időarányos megvalósítását a miniszter évente felülvizsgálja.

Kutató minősítést az az egyetem kaphatna, amely jelentős hazai és nemzetközi kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységet végez. Feltétel továbbá, hogy a tehetséggondozást a képzés minden szintjén kiemelt feladatként lássa el, és mind a kutatásban, mind a képzésben széles körű nemzetközi együttműködést folytasson. A kutató minősítést önállóan egyetemi kar is megkaphatná. Alkalmazott kutatások főiskolája minősítést az a főiskola kaphat, amely az egyes képzési területen, alkalmazott kutatási területen nemzetközileg elismert tevékenységet folytat;  jelentős vállalati, iparági kapcsolatai vannak.

Az indítvány kitér továbbá a tudományos diákköri kiválóság elismerésével, a köztársasági ösztöndíjjal és a szakkollégiumi tehetséggondozással kapcsolatos rendelkezésekre is.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. június 27. 17:42
Algebra, gebra főgebra!
dehumanizer
2012. június 27. 17:35
"A négy évre szóló minősítés alapja az intézmény négyéves fejlesztési terve, amelynek időarányos megvalósítását a miniszter évente felülvizsgálja." Én dolgoztam egyetemen. Ha ez tényleg ilyen lenne, mint amilyennek látszik, igencsak jó volna. Az más kérdés, hogy 4 évre hogy tud előre gondolkodni egy költségvetési szerv, vagy a fejlesztési tervet így megbeszélik 4 évre, és akkor az állam (mint fenntartó) garantálja, hogy ad is erre pénzt?
egysegelem
2012. június 27. 17:11
Javaslom az Akademian is letrehozni a teremtestudomanyi intezetet es azokat a kokler biologusokat elzavarni a picsaba!
egysegelem
2012. június 27. 17:10
Gondolom a legmagasabb statusba a ket egyhazi egyetem kerul a Pazmany es a Karoli az olyan videki csehok mint a BME, SOTE, ELTE azok lesznek a kis foiskolak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!