Egészségtelen birtokpolitikát tartana fenn a kormány a Jobbik szerint

2012. július 20. 13:21

Az ellenzéki párt szerint egészségtelen a jelenlegi birtokpolitika, amit a kormány az új földtörvénnyel nem kíván megváltoztatni. A Jobbik úgy véli, a kormány így továbbra is a nagybirtokosoknak kedvezne.

2012. július 20. 13:21

A Jobbik szerint egészségtelen a jelenlegi birtokpolitika, amit a kormány az új földtörvénnyel nem kíván megváltoztatni, vagyis továbbra is a nagybirtokosoknak kedvezne. Magyar Zoltán, a párt országgyűlési képviselője pénteken Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta: kifejezetten EU-barátnak tartják a kabinet előterjesztését, ami szerintük azért elfogadhatatlan, mert Brüsszel nem tekint kiemelt fontosságú vagyonként a termőföldre. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány még csak kísérletet sem tett arra, hogy a külföldiek földvásárlási moratóriuma 2014 után is megmaradjon.

Az ellenzéki politikus emellett nehezményezte, hogy a kabinet indítványa „békén hagyja” a zsebszerződéseket, vagyis nem vizsgálja felül annak a nagyjából egymillió hektár termőföldnek a tulajdonosi hátterét, amely mögött külföldi, jellemzően osztrák gazdák állnak. A kormány „kiegyezett a nagyokkal és egy szűk elit kezébe központosítja a termőföldet” – fogalmazott Magyar Zoltán, kiemelve, hogy a Jobbik kormányra kerülése esetén elvenné a földet azoktól a nagybirtokosoktól, akik igazságtalanul szerezték földjeiket és azokat helyben élő családoknak, vagy új gazdálkodóknak adnák.

Mint mondta, pártja a kormány jó szándékú elképzeléseit sem tudja támogatni mindaddig, amíg a Fidesz-kormány a jelenleg hatályos törvényeket sem képes betartatni. Példaként említette erre azt az indítványt, amely előzetes hatósági engedélyhez kötné a földszerzést, ami szerinte a Nemzeti Földalap körül kialakult botrányok tapasztalatai alapján nem jelent garanciát semmire.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. július 20. 15:47
Az egészséges birtokpolitika minden a jobbereké a többinek sömmi!!!!
blogen
2012. július 20. 15:47
A magyar mezőgazdaság a TSZ-ek és ÁG-k szétverése óta szenved a nagybirtok hiányától. A magyar mezőgazdaság minden problémája a nagybirtok hiányára vezethető vissza. Bárki, aki a nagybirtok ellen fellép a magyar mezőgazdaság ellensége, aki a jelenlegi kisbirtokos versenyképtelenség okozta leépülést, vegetálást és tönkremenetelt akarja bebetonozni a teljes pusztulásig.
==T==
2012. július 20. 14:57
Alapvetően a 100-200 hold (50-100 hektár) területű családi gazdálkodásokat kéne nagyon, de nagyon favorizálni. Ez már egy életképesen nagy birtokméret, szakértelmet kíván, munkaerőt is igényel (alkalmas jelentős számú, kevésbé kvalifikált vidéki népesség foglalkoztatására), ugyanakkor még megvannak a belterjes gazdálkodás előnyei). A túl kis birtokméret esetén a problémák ismertek (kivéve az intenzíven megművelt kertgazdaságok), túl nagy birtokméret esetén pedig a hatékonyság javarészt túlzott mértékű kemikáliák használatából és gépesítésből ered, ami ugye azt eredményezi, hogy munkaerőt szorít ki + a terék is gyengébb minőségű.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!