Július 17-én indulnak az IMF-tárgyalások

2012. július 06. 12:45

Az Európai Bizottság szóvivőjének pénteki tájékoztatása szerint július 17-én kezdődhetnek meg Budapesten a magyar kormány IMF-fel és EU-val folytatott tárgyalásai. Olivier Bailly bejelentette azt is, hogy az EB megszünteti a jegybanki függetlenség kérdésével kapcsolatban indított kötelezettségszegési eljárást is.

2012. július 06. 12:45

Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője üdvözölte a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény pénteken elfogadott módosítását. Bejelentette, hogy az uniós javaslattevő-végrehajtó testület megszünteti a jegybanki függetlenség kérdésével kapcsolatban Magyarország ellen korábban indított kötelezettségszegési eljárást. A szóvivő közölte, hogy az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF küldöttsége e hónap 17-én kezd megbeszéléseket Budapesten.

Az Európai Unió és az Európai Központi Bank is egyetért a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény pénteken elfogadott módosításával, és mivel a Nemzetközi Valutaalap is így vélekedik „már csak a naptárak egyeztetésének kérdése”, hogy a tárgyalások mikor kezdődhetnek – fejtette ki ezzel párhuzamosan Varga Mihály az MTI-nek pénteken.

A nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: július végéig megtörténhet a kapcsolatfelvétel, és legkésőbb október végéig megszülethet a megállapodás.Kiemelte: Olli Rehn uniós biztos a héten küldött levelet arról, hogy „amennyiben a módosítást elfogadjuk, akkor részükről sincs semmi akadálya a tárgyalások megkezdésének”.

Emellett a jegybanktörvény eredeti változatát korábban kifogásoló Európai Központi Bank is olyan véleményt küldött, amelyben a jelzett módosításokat támogatta — tette hozzá.Varga Mihály hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításának pénteki elfogadásával fontos állomásához érkezett az a folyamat, amely a magyar gazdaság stabilizálását és megújítását jelenti.

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
durrbele
2012. július 06. 21:08
"amennyiben a módosítást elfogadjuk, akkor részükről sincs semmi akadálya a tárgyalások megkezdésének”. Hú most ettől Orbán többször elélvezett!Végre sikerült neki.
gabuci
2012. július 06. 19:06
Én kétszer láttam az alcsúti cigányt (orbán)anno nyilatkozni a tv-ben, h ha elveszíti a választást, visszavonul. Ennyire komoly , ha az IMF jön én megyek
Erik a Narancs
2012. július 06. 15:35
a felcsuti bovlicezar gyarmati sorba hajtja nemes nemzetunket !!! Aki magyar maradt Szent Istvan es Maria orszagaban: FEGYVERBE !!! EZ A KORMANY NEM LEGITIM !!! ARULAS TORTENT !!! ORBAN ELADTA AZ ORSZAGOT EGY TAL LENCSEERT A TEL-AVIV-NEW-YORK TENGELY ZSIDO BANKARAINAK !!!
Viktus
2012. július 06. 15:20
http://24.media.tumblr.com/tumblr_m6qgocjQSR1qdtmevo1_r1_400.gif találó :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!