Elengedné a Jobbik a kilakoltatottak adósságát

2012. augusztus 31. 14:25

A Jobbik az alaptörvény módosítását kezdeményezi annak kimondására, hogy – a büntetőeljárások kivételével – senkit se lehessen időhatár nélkül „anyagi és erkölcsi függésben” tartani.

2012. augusztus 31. 14:25

Z. Kárpát Dániel országgyűlési képviselő elmondta, kezdeményezik, hogy az ingatlanukat vesztett adósoktól öt év után ne követelhessen senki, semmilyen jogcímen tartozást az érintett korábbi adósságára hivatkozva.

Az ellenzéki politikus szerint javaslatukra azért is nagy szükség van mert a „banki praktikákat” megengedő jogi környezet miatt jelenleg 170-190 ezer, 90 napnál régebb óta tartozó embernek mondták fel a hitelét, a kormányzati eszközkezelő pedig közülük legfeljebb csak 25 ezer adósnak adhat segítséget. Hangsúlyozta, ötletük megvalósulása a bankokat is tisztességesebb hitelezésre ösztönözné, hiszen így már biztosan nem adnának kölcsönt láthatóan hitelképtelen személyeknek.

Z. Kárpát Dániel szerint a jelenlegi törvények illegalitásba kergetik a kilakoltatott adósokat, akiknek sok esetben – hiába vesztették el házukat, lakásukat – még gyermekeik árvaházba kerülésével, illetve eredeti tartozásuk több tízszeresének visszafizetésére is fel kell készülniük, aminek részeként a végrehajtók a törvényes jövedelem 33-50 százalékát azonnal letiltják számlájukról. A Jobbik képviselője emlékeztetett korábban éppen ezen terhek mérséklése érdekében kezdeményezték a végrehajtói jutalékok csökkentését.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Feyszáll
2012. augusztus 31. 16:12
A Rabbik Molnár Effel, a Böszme cimbijével nyomul e témában. Én meg elengedném a gravitációt, hadd szálljon mindenki szabadon! Rám szavazzatok, én is el birok költeni havi másfél millát!
bookmark
2012. augusztus 31. 15:18
Ok tegyük fel, hogy a tartozásokat elengedik egy alkotmánymódosítással. A bankok másnap beperelik az államot és követelik a még ki nem fizetett tartozást, kártérítést és még a perköltségeket is fizetnie kell majd az államnak, ergo nekünk többieknek. Ami működhetne, hogy egymás közt elcserélik az adósok a lakásokat úgy, hogy lehetőség szerint kisebb ingatlanba költözzenek és így lehet csökkenteni a havi törlesztő részletet. Ezt már egy éve meg lehetett volna tenni. Én egy éve írogatom ezt itt a fórumon.
==T==
2012. augusztus 31. 15:08
A cikk címe eléggé hazug. A Jobbik javaslata azt a külföldön bevett gyakorlatot követné, miszerint ingatlan(jelzálog) fedezetű hitel esetén a hitelintézet fizetésképtelenség esetén nem követelhetne többet, mint az ingatlan (jelzálog). Ennek normál esetben így is kellett volna lennie, és akkor a bankok nem adtak volna hitelt-boldog boldogtalannak (emlékeztek ugye a pa-pap-pa-pa reklámra): http://www.youtube.com/watch?v=OjXl61uKq8c
figyelmeztetés
2012. augusztus 31. 14:48
Felemás érzésekkel olvasom ezt. Egyrészt valamit tenni kell, mielőtt félmillió ember életét teljesen tönkreteszik a bankok. Másrészt az egész válságnak óriási a pedagógiai hatása, a "hitelkárosultak" kezdik végre megérteni, hogyan működik a pénzügyi rendszer (banki hitelpénz-teremtés, stb.). Akkor lehetne támogatni az ilyen mentőakciókat, ha együtt járna a lakossági hiteltermékek teljes felülvizsgálatával. Néhány százezer forintos összegen túl nem szabad magánszemélyeknek hitelt adni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!