Orbán: Megvédjük a földet a spekulánsoktól és a bankároktól

2012. október 13. 12:19

Az új földtörvény teljes egészében véget vet a külföldiek földvásárlásának, visszaszerzi „a zsebszerződéssel kilopott földet”, megvédi a termőföldet a spekulánsoktól és a bankároktól is, és korlátozza a nagybirtokot – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Cegléden, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) ifjúgazda-tagozatának kongresszusán.

2012. október 13. 12:19

„Ha nem hátrálunk meg, ha nem hagy el az erőnk”, 2013-ban olyan változások történnek a magyar mezőgazdaságban, amelyekre 50-100 éve nem volt példa – jelentette ki a kormányfő a parlament előtt fekvő új földtörvényre utalva. A külföldiek termőföldszerzéséről szólva nyomatékosította: az új jogszabállyal ez „be van fejezve, nincs, nem lesz”. Orbán Viktor előadásában szorgalmazta azt is, hogy folytatódjon az állami földbérletek megújítása. Arra a magoszos felvetésre reagálva, hogy a földtörvény legyen kétharmados jogszabály, a miniszterelnök azt mondta, megfontolják a javaslatot, „de győzelemre készülünk, úgyhogy a vészforgatókönyveknek még nem jött el az ideje”.

A kormányfő üdvözölte az agrárkamara újjáalakítását, az érdekképviselet ideiglenes vezetőjét, Győrffy Balázs fideszes országgyűlési képviselőt pedig arra kérte, nagyarányú változásokat hajtson végre. Beszélt a keleti nyitás politikájának az agráriumot érintő részéről is, és beszámolt arról, hogy két év alatt 70 százalékkal nőtt az élelmiszer-ipari export Oroszországba. A miniszterelnök egyúttal azt is jelezte, hogy megtették az előkészületeket az agrárbank létrehozására, de mindaddig nem lehet megnyitni, amíg nem tudni, milyen hiteltermékeket érdemes kínálnia a gazdáknak. Bejelentette továbbá, hogy döntött a kormány az öntözési hivatal létrehozásáról, mert új alapokra kell helyezni a mezőgazdasági vízgazdálkodást.

A kormányfő közölte, a vidéki Magyarország, a földből élők, az állattartók Magyarország életerős részéhez tartoznak, nemzetfenntartók. A fiatal gazdákhoz szólva azt mondta, 2013-ban ki kell bontakoztatni a nekik szóló programot, majd egyúttal generációváltást sürgetett a magyar agráriumban. A kabinet szövetséget ajánl a fiatal gazdáknak, akiknek el kell foglalniuk a magyar vidéket, mert csak így lehet jövőjük. Orbán a következő másfél-két év fontos feladatai között említette a mezőgazdaság jövőjének biztosítása mellett az átlagjövedelem alatti fizetéssel rendelkezők életszínvonalának emelését, valamint „a magyar jövedelmekhez képest kifizethetetlen rezsiköltségek” csökkentését, ezek ugyanis felemésztik a keveset keresők havi bevételének nagy részét. Utóbbival kapcsolatban nagy vitára számít a kormányfő.

Összesen 199 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2012. október 14. 17:13
"Orbán: Megvédjük a földet a spekulánsoktól és a bankároktól" Mielőtt elolvadna a gyönyörtől a néhány (egyre kevesebb) fidesz-elmeroggyant, nem ártana utána nézni, ki írta alá Brüsszelben annak idején a magyar föld elidegeníthetőségéről szóló passzust!
liberálzöld.
2012. október 14. 14:47
"Megvédjük a földet a spekulánsoktól és a bankároktól" Ugye a Csányi az nem bankár!?
Claypool
2012. október 14. 11:16
Ángyán semmibevételével elvérzett ez az ügy Vikikém!
liberálzöld.
2012. október 14. 09:21
Emléxünk még? 114 terepjáróval 1 db. zsebszerződést fogott Orbán! http://www.origo.hu/gazdasag/hirek/20020717egyzsebszerzodest.html
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!