Pert vesztett Jóri Szijjártóval szemben

2012. október 10. 17:24

Elutasította Jóri András volt adatvédelmi biztosnak a személyiségi jogi perben Szijjártó Péter volt miniszterelnöki szóvivő, jelenlegi miniszterelnökségi államtitkár ellen a tavalyi szociális konzultációval kapcsolatos nyilatkozatai miatt benyújtott keresetét a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

2012. október 10. 17:24

Az átszervezések folytán tavaly év végén hivatalából távozni kényszerülő adatvédelmi biztos féltucatnyi polgári pert indított Szijjártó Péter mellett például Navracsics Tibor igazságügyi miniszter, a minisztérium, illetve a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala ellen. A perek előzménye, hogy tavaly nyáron a nyilvánosságban, részben a parlament falai között is éles vita bontakozott ki a kormányoldal egyes képviselői és az adatvédelmi biztos között arról, hogy volt-e érdemi egyeztetés, megbeszélés a szociális konzultáció kérdőíveivel kapcsolatban az ombudsman és az eljáró állami hivatal között.

Jóri András szerint Navracsics Tibor parlamentben elhangzott, illetve Szijjártó Péter több közleményben megfogalmazott valótlan kijelentései megsértették az ő jó hírnevét. A volt adatvédelmi biztos a Szijjártó Péter ellen indított perben azt kifogásolta, hogy a szóvivő megkérdőjelezte szavahihetőségét, és azt a látszatot keltette, hogy vizsgálatait nem elfogulatlanul végzi. A miniszterrel szembeni keresetet elsőfokon már korábban elutasította a törvényszék, szerdán pedig a Szijjártó Péter elleni keresetet sem találta megalapozottnak a bíróság.

A volt adatvédelmi biztos mindkét eljárásban már korábban 350 ezer forintra szállította le eredetileg több milliós, nem vagyoni kártérítési igényét. A szerdán kihirdetett felperesi keresetet elutasító elsőfokú döntés szóbeli indoklása szerint abban a ténykérdésben, hogy volt-e egyeztetés az adatvédelmi biztos és a hivatal között, a felperes nem terjesztett elő megfelelő bizonyítást, Szijjártó kijelentéseinek egyéb részei pedig a véleménynyilvánítás körébe tartoznak, nem voltak indokolatlanul lealacsonyítóak, vagy bántóak, egy közszereplőnek pedig egyébként is fokozottabban kell tűrnie a nyilvános kritikát, mint másoknak. Jóri Andrásnak összesen több mint félmilliós perköltséget és illetéket kell megfizetnie, ha az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedik. A felperesi oldal nem képviseltette magát a szerdai tárgyaláson és ítélethirdetésen.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
WLaci
2012. október 10. 19:23
Be vannak fosva a bírók is...
abraxas
2012. október 10. 18:29
Majd a Soros kifizeti...
kjkj945
2012. október 10. 17:50
Jó rí!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!