Állásfoglalásban ítélte el Gyöngyösit és Balczót az alkotmányügyi bizottság

2012. december 03. 13:35

Az MSZP kezdeményezésére állásfoglalásban ítélte el az alkotmányügyi bizottság Gyöngyösi Mártont múlt heti felszólalásáért, Balczó Zoltánt pedig azért, mert levezető elnökként nem utasította rendre a képviselőt.

2012. december 03. 13:35

Az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetőjének megkeresésére hozott eseti állásfoglalást a kormánypárti és szocialista képviselők támogatásával. Ebben megállapította: Gyöngyösi Márton hozzászólása sértette az országgyűlési törvényt, mivel zsidó származású emberek csoportját kirívóan sértő kifejezéseket használt, illetve az ülést vezető Balczó Zoltán is megsértette a jogszabályt, mert elmulasztotta rendre utasítani a jobbikos képviselőt.

Nem fogadták el a jobbikos Staudt Gábor javaslatát, amely Balczó Zoltán esetében nem az országgyűlési törvény megsértését mondta volna ki, hanem csak annyit, hogy az alelnöknek a házszabály tágabb értelmezése szerint meg lett volna a lehetősége a képviselő rendre utasítására. Az alkotmányügyi bizottság ülésén megjelent Balczó Zoltán is, aki azt hangsúlyozta: a legjobb lelkiismerete szerint járt el, betartva a házszabály rendelkezéseit.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
radical
2012. december 03. 19:47
Meseházy diktál a Fidesz meg teljesít!Gyönyörű! Ebből is látszik hogy egyek ők csak remekül leplezik. Ébredjetek fideszesek!Itt csak is egyetlen olyan párt van aki tényleg a nemzet érdekeit kívánja szolgálni és ez pedig a Jobbik! Szebb Jövőt!
korona
2012. december 03. 15:09
Sajnos, tudomásul kell venni azt a tényt, hogy a zsidók igenis a magyar nemzetállam megléte ellen tesznek mindenben és mindenkor. Néha úgy érzem, mintha a szocializmus nem is múlott volna el. Annak voltak tiltási, tabu témái, mert a szocializmust is a zsidók találták ki. Az is tény, hogy a Magyar Ország Házában bizton túlsúlyban vannak a zsidó képviselők. Nekik meg a világparancs parancsolja, hogy minden veszhet, csak Izrael megmaradjon. Szomorú a helyzet addig, amíg a magyar nemzet, semmivel nem törődve, el nem söpri ezeket a minden rosszat kitalálókat ki nem űzi a nemzet templomából. Zsidók nem valók a Magyar Nemzet Országházába! Lehetnek az USA kongresszusában, de a magyar parlamentben NEM! Mi forrás nemzet, forrás ország vagyunk. Mindenkor gondolnunk kell az 1222-es Aranybulla törvénykezésére, amit akkor nem véletlenül iktattak be.
Kárpát
2012. december 03. 15:02
Gyöngyösi már elnézést kért a pontatlan fogalmazásért,viszont ürügy a jövőben is lesz csak hogy még véletlenül se hozzák nyilvánosságra kik az izraeli-"magyar" állampolgárságú ügynönök a parlamentben,illetve kormányban. http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=r1ACGZFa9bw Ügynökök bizony!
kukagyerek
2012. december 03. 14:55
" Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetőjének megkeresésére hozott eseti állásfoglalást a kormánypárti és szocialista képviselők támogatásával." Fidesz-juhok, erre szavaztatok??? Csak a hülye nem tudta, hogy ezek egy tőről fakadtak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!