Strasbourg: Romákat diszkrimináltak Magyarországon

2013. január 29. 16:27

A strasbourgi székhelyű Európai Emberi Jogi Bíróság elmarasztalta Magyarországot amiatt, hogy két roma fiatalt indokolatlanul soroltak be szellemileg visszamaradottak képzésére szolgáló oktatási intézménybe, és ezzel hátrányos megkülönböztetésnek tették ki őket.

2013. január 29. 16:27

Az ügy két panaszosa, Horváth István és Kiss András 1994-ben, illetve 1992-ben született, és Nyíregyházán él. Kedden kihirdetett, egyelőre nem jogerős ítéletében az Európa Tanács égisze alatt tevékenykedő bíróság – amely az Európai Emberi Jogi Egyezmény előírásainak megsértése esetén járhat el olyan esetekben, amikor a panaszos már minden jogorvoslati lehetőséget kimerített saját hazájában – mindkét panaszosnak megítélt 4500 eurót a pereskedéssel kapcsolatban felmerült költségeik megtérítésére. Mivel a panaszosok az őket ért sérelem miatt anyagi kártérítési igényt nem terjesztettek elő, a strasbourgi bíróság kártérítési összegről nem határozott, csupán a jogsértés tényét mondta ki.

Mindkét fiatalt tévesen minősítették szellemileg visszamaradottnak hétéves korában. A kisegítő iskolába utalás társadalmi megbélyegzettséggel, elszigetelődéssel járt rájuk nézve, a hiányos oktatás folytán pedig csökkentek társadalmi beilleszkedési esélyeik. A szülőket a hatóságok nem vonták be kellőképpen a gyermekek szellemi képességeinek felmérésekor. Ítéletében a strasbourgi bírói fórum kiemelte: Magyarországon „hosszú története van” annak a gyakorlatnak, hogy roma gyerekeket indokolatlanul utalnak speciális oktatási intézménybe.
 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2013. január 30. 08:28
Kanadában diszkriminálják a magyar cigányokat! Strasbourg, Ejrópa segijj!! Elbizonytalanodtam. Ilyen helyzetben, vajon kit fognak segiteni?
Next adósság
2013. január 29. 22:48
Strasbougban meg kellett volna ítélni, hogy a két 20 éves roma professzor az ELTE-en oktathassa a Halgatói Hálózat tagjait, Török Zsolti is befejezhetné náluk a tanulmányait. Hümm!
HSL
2013. január 29. 21:28
semmi gond, ha maholnap a FidMSZP szétcsapja a gazdaság maradékát is, majd elözönlik a rómaiak strassssszbuuurgot és akkor soxerencsét az antidiszkriminatív integrációhoz
tunde04
2013. január 29. 20:27
ér straszburgban ki volt az a nagyon okos aki megtudta állapítani, h ennek a kér debilnek milyenek voltak a szellemi képességei 7 éves korukban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!