Jogerősen pert vesztett Gyurcsány a Pécsi Újság ellen

2013. február 06. 09:53

Másodfokon is elvesztette a Pécsi Újság ellen szakdolgozatával kapcsolatosan indított pert Gyurcsány Ferenc.

2013. február 06. 09:53

Hiába fellebbezett Gyurcsány Ferenc az első fokú ítélet ellen, másodfokon is elvesztette a Pécsi Újság ellen indított sajtópert. A hírportál három hete kapta meg a jogerős ítéletet, eddig azonban azért nem hozták nyilvánosságra, mert arra vártak, hogy a volt miniszterelnök szakdolgozatával kapcsolatos győztes perekhez hasonlóan a DK ebben az esetben is közzé teszi a per eredményt. Ám ez nem történt meg.

Mint ismert, a Pécsi Újság 2012. április 27-én jelentette meg oldalán a „Gyurcsány plágiumgyanúban: ugyanaz a címe az eltűnt szakdolgozatának, mint volt sógoráé, aki előtte 4 évvel végzett” című cikket. Gyurcsány Ferenc 2012. október 3-án kért sajtó-helyreigazítást a hírportáltól, ami azonban nem tett eleget a kérésnek. A volt miniszterelnök ezért 2012. október 12-én beperelte a Pécsi Újságot, amelyet a helyreigazító nyilatkozat közzétételére kérte kötelezni a bíróság által. Ezt a keresetet első fokon elutasították. Gyurcsány azonban fellebbezett az ítélet ellen, ám a másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Utóbbi döntés ellen már nincs helye fellebbezésnek.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hannibal tábornoka voltam
2013. június 03. 20:34
S mi meg várjuk a (nem létező) dolgozata bemutatását! Ez akkora botrány! Semjént megostorozták, a maguk kis csaló, hazug, sunyi gazemberüket pedig tejbe-vajba! ÉN NEM ILYEN MAGYARORSZÁGOT AKAROK! PUSZTULJON A BALLIB MAFFIA!
kuwiq
2013. június 03. 20:34
Micsoda meglepetés!
MérlegElőd
2013. február 13. 08:13
Hülyeség, de legalább hangzatos. Tipikusan festett komcsi fidess produktum. Gratulálok hozzá!
MérlegElőd
2013. február 13. 08:13
Tévedsz! A hírtévé bebukta kétszer is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!