Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Mesterházy: Az MSZP megtette az első lépést a kormányváltásért

2013. március 09. 15:08

Az MSZP a legerősebb, legszervezettebb, legfelkészültebb és legnagyobb ellenzéki párt – hangoztatta Mesterházy Attila a párt szombati nagygyűlésén, illetve kijelentette: az erős demokrácia, a felelős gazdaságpolitika és az igazságos gazdaságpolitika az MSZP-program három alappillére.

2013. március 09. 15:08

Mesterházy kifejtette: a szocialisták megtették az első lépést a kormányváltás felé. A pártelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy programjukhoz előbb meg kell szerezniük a társadalom többségének támogatását, rá kell venniük a csalódott, politikából kiábrándult embereket is, hogy tegyenek a változásért, menjenek el szavazni, és húzzanak „egy bazi nagy X-et” az MSZP neve mellé.

Mesterházy Attila véleménye szerint a Fidesz nemtelen eszközöket vet majd be a kampányban, arra törekszik, hogy megossza az ellenzéket, és egyesével „vadássza le” annak politikusait. Jelezte, hogy ezt nem fogják engedni.

Összesen 342 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2013. március 10. 16:09
Biztos, hogy rendben van MA egészsége? Már tennap feltűnt, hogy olyan vízbenázott kinézetű a bőre....mára mintha már egy kissé foszforeszkálna is.
Vanília
2013. március 10. 15:43
az első lépést? ajj de mennyit tett már... de remélem hiába lépegetnek
simonszól
2013. március 10. 15:04
Megtettejazellsőlípíst?Aztán melyik országban?
kjkj945
2013. március 10. 12:04
http://www.youtube.com/watch?v=f9ueVQ-q4js
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!