Székházfoglalókat állított elő a rendőrség

2013. március 29. 10:23

A hvg.hu értesülései szerint idézés nélkül állította elő a rendőrség pénteken a Hallgatói Hálózat két aktivistáját, akik részt vettek a Fidesz-székház elfoglalásában.

2013. március 29. 10:23

Péntek reggel 7 órakor kihallgatásra vitte a rendőrség a Hallgatói Hálózat két aktivistáját – értesült a hvg.hu. A portál szerint mindketten részt vettek a Fidesz-székház elfoglalásában, mely ügyben a Fővárosi Főügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt nyomoz.

A hvg.hu-nak Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta az értesülést, és nem válaszolt a kérdésekre sem. Szintén nem érte el a portál egyelőre a TASZ-t sem, illetve az egyik előállított aktivistát, Birtalan Gergelyt sem.

Birtalan Gergelyt egyébként a hvg.hu szerint egyszer már megbírságolták a székházfoglalás után, rendőri intézkedésnek való ellenállás miatt. A portál azt egyelőre nem tudja, hogy az előállításnak van-e köze ahhoz, hogy szombatra újabb demonstrációt terveztek a Fidesz székházához.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
székely
2013. március 29. 15:40
Nem kell begyüjteni senkit. Elég odaküldeni a békemeneteseket savas palackokkal oszt jó napot.
BőröndÖdön
2013. március 29. 14:20
Hatalmas garázdaság volt,még a végén azt hiszik szabad országban élnek...lesújt az állampárt ökle!
ottapont
2013. március 29. 13:50
Kicsit későn. Ezt akkor kellett volna megejteni melegében, amikor kisétáltak onnan a kis hőscincérek.
Samott
2013. március 29. 12:29
Mint a regi szep idokben: ha jott egy unnep, egy evfordulo, akkor osszeszedtek a "zavaro elemeket"... Kadar is elismeroen csettintene. -)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!