Vádat emeltek a Fenyő-gyilkosság ügyében

2013. március 19. 10:10

Jozef Roháč és társa ellen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt nyújtott be vádiratot az ügyészség.

2013. március 19. 10:10

Vádiratot nyújtott be kedden a Fővárosi Főügyészség Jozef Roháč és társa ellen előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt – tájékoztatta a főügyészség az MTI-t. Közleményükben azt írták: a vádirati tényállás szerint Jozef R. 1998. február 11. előtt egy ismeretlentől megbízást kapott Fenyő János megölésére. Jozef R. a megbízást elfogadta, és vállalta a gyilkosság végrehajtását, amelynek megszervezésébe és előkészítésébe Ladislav T.-t és Jozef H.-t is bevonta.

Az ügyészség szerint Jozef Roháč és Ladislav T. a cselekmény végrehajtásához egy géppisztolyt, valamint lőszereket és hangtompítót szereztek be, továbbá Jozef H.-val együtt huzamosabb időn át követték Fenyő Jánost, hogy feltérképezzék a mozgását és az általa rendszeresen használt útvonalakat. A vádlottak 1998. február 11-én 16 óra körül gépjárművel a budapesti II. kerületi Törökvész utca 30/a szám alatti Vico-székházhoz mentek, és a közelében, az autóban ülve várakoztak. Miután a médiavállalkozó elindult, követték a kocsiját. 

Fenyő János 18 óra előtt néhány perccel megállt a II. kerületi Margit utcában a piros lámpánál, a körúttól mintegy 25 méterre. A vádlottak és Fenyő János autója között néhány kocsi volt. A vád szerint Jozef Rohác a tilos jelzés miatt feltorlódott forgalmat kihasználva, a fegyvert a kabátja alá rejtve kiszállt a gépjárműből. Előregyalogolt, és a hangtompítós géppisztollyal egy-másfél méterről két sorozatlövést adott le a vállalkozóra. Roháč elmenekült, Fenyő János néhány percen belül a helyszínen meghalt. 

A Fővárosi Főügyészség Jozef Roháčot és Ladislav T.-t – utóbbit bűnsegédként – előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével és társtettesként elkövetett lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolja. Jozef H. és az ismeretlen felbujtó ügyét elkülönítették. Az ügyészség a Fővárosi Törvényszékre nyújtotta be a vádiratot. 

Az MTI március elején számolt be arról, hogy Jozef Roháčot a Fenyő-gyilkosság mellett az ugyancsak 1998-ban elkövetett Aranykéz utcai gyilkossággal kapcsolatban is gyanúsítottként hallgatták ki. Az M1 Híradója arról számolt be, hogy a nyomozók szerint 1998-ban P. Tamás megrendelésére Jozef Roháč robbantott fel egy Polski Fiatot Budapest belvárosában. A merényletben négy ember halt meg, köztük az olajügyeket jól ismerő és a rendőrséggel korábban együttműködő – Boros Tamás néven ismert – Boros József Károly vállalkozó.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sokabunkó
2013. március 19. 11:14
jaj, csak nem Gy. Tomi meg a Bajai Bőgő? "S ha már közismert nevekkel dobálózunk: tudjátok-e, hogy a Fenyő-gyilkosság után a Vico-lapok és -ingatlanok értékesítésével megbízott CA-IB Értékpapír Rt.-nek ki volt akkor (1999-ben) az ügyvezető igazgatója, majd vezérigazgató-helyettese? Nos, az akkor 31 éves fiatalembert Bajnai Gordonnak hívták (aki ezzel egyidőben a Danubius Rádió igazgatósági tagja is). És ki volt a vezérigazgató? Hát egy Simor András nevű arc." http://konteo.blogrepublik.eu/2011/02/22/a-fenyo-gyilkossag/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!