HÖOK: A költségvetési zárolások ne érintsék az egyetemeket!

2013. május 17. 16:18

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) arra kéri a kormányt, hogy a napokban bejelentett költségvetési zárolás semmilyen mértékben ne érintse a felsőoktatási intézményeket.

2013. május 17. 16:18

Nagy Dávid, a szervezet elnöke az MTI-hez pénteken eljuttatott állásfoglalásában kiemelte: a teljes felsőoktatási szektor állami támogatása jelentősen szűkült az elmúlt években. Hozzátette, hogy az elvonások, csökkentések változatos formában valósultak meg: míg egy részük már az aktuális költségvetési törvényből látható volt, más részük – zárolások formájában – a már elfogadott intézményi költségvetések végrehajtása közben váratlanul érkezett.

Utalt arra is, hogy a legutóbbi, 2012 őszén végrehajtott összes, országos zárolás 15 százaléka a felsőoktatást érintette. A HÖOK elnöke úgy látja, hogy a tendencia egyértelmű: a fokozatosan gyorsuló ütemű támogatáscsökkentések következtében ebben az évben reálértéken már a 2008-as összegnek kevesebb mint a felét szánja Magyarország a felsőoktatásra.

A nemzeti felsőoktatási rendszer működőképessége határához érkezett, bármilyen további elvonás az alapfeladatok, az oktatási, kutatási tevékenység ellátását, valamint a bérek és ösztöndíjak kifizetését veszélyeztetné, esetleg egyenesen ellehetetlenítené” – olvasható a közleményben.

A HÖOK már korábban is, több alkalommal felhívta a figyelmet arra, hogy a megszorítások minőségi kritériumoktól mentes, differenciálatlan végrehajtása nyomán csaknem lehetetlenné válhat a nemzet értelmiségi utánpótlásának biztosítása.

A kormány a kormány.hu internetes portálon május 10-én tette közzé, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése érdekében hozott egyenlegjavító intézkedéseknek tételesen mekkora hatásuk lesz 2013-2014-ben a költségvetés egyes elemeinél.

Az egyenlegjavító pénzügyi intézkedések összhatása 2013-ban 92,9 milliárd forintot, 2014-ben 172,9 milliárd forintot tesz ki. Ebből a költségvetési szervek és a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok zárolása mindkét évben 68,9-68,9 milliárd forintot, az állami vagyonnal kapcsolatos tételek zárolása évente 3 milliárd forintot jelent majd.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
micream
2013. május 17. 16:21
ehhez azért lesz egy-két szava simicskának is
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!