Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Mesterházy: A Fidesz a demokráciát támadja

2013. május 26. 10:07

A demokrácia elleni nyílt támadásnak értékeli az MSZP elnöke a tervezett reklámadót és kampányfinanszírozási rendszert.

2013. május 26. 10:07

Mesterházy Attila – a honlapján vasárnap közzétett és az MTI-hez is eljuttatott – írásában kijelenti: az elsősorban a nagy kereskedelmi televíziókat sújtó új reklámadóból származó bevétel a költségvetés számára szinte jelentéktelen, a Fidesz valódi célja a média ellehetetlenítése. „Olyan helyzetet akar előidézni, amelyben a kereskedelmi médiumok és az ott dolgozó újságírók elvesztik megélhetésüket, s akkor az ország itt marad a Fidesz saját médiabirodalmával, meg a kormány által irányított állami médiával” – fogalmazott. A szocialista pártvezető szerint ez nyílt támadás a média szabadsága, a tájékozódás szabadsága ellen, a kormány „a demokrácia maradékának felszámolására tör”. Mesterházy Attila álláspontja szerint azzal, hogy - a vonatkozó javaslat értelmében – az állam rendes pártfinanszírozás helyett kampányfinanszírozást ad jövőre, a Fidesz célja az, hogy az MSZP szervezeti hálózata elveszítse anyagi alapjait.

Hozzátette: a tervezett szabályok anyagi értelemben rosszabb helyzetbe hozzák a szövetségre lépő pártokat, miközben a mandátumok elosztásakor a külön indulást büntetik a választási szabályok. „Az ellenzék dönthet: nem fog össze, és akkor lesz ugyan pénze a kampányra, viszont elveszti a választást vagy a győzelem érdekében szövetkezik, de akkor nem lesz pénze kampányra, a választók meggyőzésére” – írta Mesterházy Attila, aki szerint „bezzeg” a Fidesznek a Közgép és a trafikok bevételei megteremtik az anyagi forrásokat.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OrangeOrder
2013. május 26. 13:03
Hát persze :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!