A DK a trafikpályázati anyagok megsemmisítésétől tart

2013. június 04. 19:05

A Demokratikus Koalíció a nemzeti fejlesztési miniszter személyes garanciáját várja arra, hogy nem semmisítik meg a trafikpályázatok anyagait – mondta Varju László, a DK országgyűlési képviselője kedden Szekszárdon, sajtótájékoztatón.

2013. június 04. 19:05
Az ügyészség elrendelte a nyomozást a DK trafikpályázatokkal kapcsolatos feljelentés nyomán, az ügy a rendőrségen van – tette hozzá a politikus.
 
Mint mondta, annak indoklását is várják Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy „miért van szükség azoknak a számítógépeknek a hirtelen cseréjére, felújítására, amelyeken feldolgozták a pályázatok adatait”.
 
Az ellenzéki politikus megjegyezte: a pályázatokkal kapcsolatban „a független sajtó ezerszámra hozta nyilvánosságra a fideszes kapcsolati hálót”.
 
Ennek egyik központja Szekszárd – fűzte hozzá. „Az egyik résztvevő sem bírta tovább, és úgy gondolta, hogy állampolgári kötelessége beszélni róla” – utalt Hadházy Ákos szekszárdi fideszes önkormányzati képviselőre, aki a nyilvánosságra hozta a helyi Fidesz-frakció tagjai között a pályázatokról folytatott beszélgetés hangfelvételét.
 
Varju László hozzátette: nyilvánvaló, hogy kikerültek a pályázók adatai, fel kell tárni, hogy a visszaélést ki, milyen körülmények között követte el.
 
A sajtótájékoztatón, amelyen részt vett két szekszárdi, koncessziós jogot nem nyert trafiktulajdonos is, elmondta: kedd délután húszfős demonstrációt tartottak Szekszárdon, a Csatári-toroknál lévő üzletház előtt, és további tiltakozást terveznek Miskolcon, Ózdon, illetve Baján, ahol „kilencven trafik huszonnégy cégtulajdonosa egyetlen lakásba van bejelentve”.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Potymog
2013. június 04. 21:13
"Baján, ahol „kilencven trafik huszonnégy cégtulajdonosa egyetlen lakásba van bejelentve”." No, látjátok! Egy család az egész, úgyhogy nem volt semmiféle adatokkal való visszaélés
next mindig élni fog 7
2013. június 04. 21:04
Trafik mutyi megsemmisítése! Aljas ganék vagytok az ügyészséggel egyetemben! Le kell foglalni az adathordozókat, mert utána nem lesz nyoma! Tudja ezt Polt? Vagy nem akarja tudni? Bő ezer gazdája lett az eddigi 40000-s piacnak! Nem feltűnő ez sem? Hm!
Berecskereki
2013. június 04. 20:04
:D "A DK a trafikpályázati anyagok megsemmisítésétől tart" Netán Gyurcsány szakdolgozata is köztük van? Esetleg a DK is pályázott és az egyiket filoxérával fertőzte?
Laibach
2013. június 04. 20:00
Amúgy a DK-t felénk a Dilettánsok Klubjaként emlegetik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!