Az IKSZ bocsánatkérésre szólítja fel a Jobbikot

2013. június 25. 09:39

Bocsánatkérésre szólítja fel az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a Jobbikot a földtörvény elfogadásakor tanúsított, az Országgyűlés tekintélyét romboló viselkedése és a Fidesz-KDNP kétharmados többségét megszavazók „megbélyegzése” miatt.

2013. június 25. 09:39

Gaal Gergely kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, a szervezet ügyvezető elnöke és Hollik István alelnök az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: megnyugtatónak tartják, hogy olyan, az európai uniós elvárásokkal sem ellentétes törvényt fogadtak el, amely „talpalatnyi földet sem enged át a külföldi spekulánsoknak”, sőt, a zsebszerződésekkel kezükre jutott birtokokat is visszaveszi. Az elfogadott jogszabály véget vet annak az időszaknak, amikor szinte ingyen adtak bérbe állami földeket „a zöldbáróknak” – írták.

A földtörvény és a Földet a gazdáknak program – amelynek keretében az év végéig 200 ezer hektárnyi földhaszonbérletet hirdetnek meg – biztosítja a magyar gazdálkodók és a magyar föld védelmét, előnyben részesíti a helyben lakó gazdákat és a családi gazdaságokat, új lehetőségeket teremtve ezzel a fiatal magyar földműveseknek is – mutattak rá. Mint írták, a törvény megszavazásakor azonban a parlamentben úgy tűnt, hogy „az egyik ellenzéki párt az általa a nemzet templomának nevezett épületet összetévesztette a B-középpel”. Meggyőződésük, hogy a magyar választók józan többsége elutasítja „a politikai lármázás és botránykeltés” különböző formáit, amelyet „az ellenzék pártjai egymással versengve minden oldalon alkalmaznak”.

A magyar Országgyűlés és a politika tekintélyét ilyen mértékben romboló, a szabályokat és hagyományokat „mindenben felrúgó” viselkedés után „különösen groteszk” szabálytalanságra hivatkozni, és a szankciók miatt méltatlankodni – rögzítették. Kiemelték: azok a jó érzésű magyar emberek, akik eddig talán szimpatizáltak a radikális párttal, most világosan láthatták, három év után sem tudták elsajátítani, hogyan kell viselkedni az Országgyűlésben; számukra a „radikalizmus valójában öncélú hőbörgést jelent”.

Azt írták, kereszténydemokrataként hiszik, hogy a jövő Magyarországa csakis a demokratikus szabályok betartása, a politikai párbeszéd kulturált normáinak tiszteletben tartása mellett képzelhető el. A Jobbik képviselői a földtörvény pénteki zárószavazása előtt megzavarták az Országgyűlés ülését: felvonultak az elnöki emelvényre egy nagyméretű, A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás! feliratú molinóval, majd a levezető elnök felszólítására sem hagyták el az emelvényt. A jobbikosok az ezután elrendelt szünet alatt sem mentek le a pulpitusról, így a földtörvényt végül a levezető elnök kezdeményezésére nem név szerint, hanem nyomógombos szavazással fogadták el.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
perszekutor
2013. június 25. 11:46
Tisztelt Honpolgár! Aki a közszolgálatinak nevezett médiából vagy a kormány-közeli sajtóból szeretne tájékozódni, az biztosan elveszíti a fonalat – a kormányzati kommunikáció ugyanis meglehetősen eltávolodott a valóságtól. Nem véletlenül: a folyamatokat a háttérből kezükben tartó gazdasági érdekeltségek, akikről a kormánytagok elismerően mint valamiféle nemzeti nagyságokról szoktak beszélni, nem érdekeltek abban, hogy a magyar vidéken bármiféle változás következzen be. A mi álláspontunk azonban első látásra alig érthető, mivel a híradások úgy tüntetik fel a nemrégiben elfogadott földtörvényt, mintha minden a legnagyobb rendben lenne – el is hangzott, az Orbán-kormány a régi kisgazda programot hajtja végre. Mivel sokakhoz nem jutott el az üzenetünk, illetve a jogszabályok értelmezése valóban átlagon felüli felkészültséget kíván meg egy állampolgártól, ezért úgy döntöttünk, érveinket összegezve egy rövidebb tényfeltáró írásban leplezzük le a kormány összes olyan állítását, amely a földtörvény védelmére szól. Az alapprobléma ismert: a föld nem a helyi közösségekhez, családokhoz kerülhet, hanem külföldi és belföldi tőkeérdekeltségekhez, agrárvállalkozókhoz és spekulánsokhoz. Elégségesek-e a földtörvény „biztosítékai”? 1. Külföldiek nem vehetnek földet? Igaz lenne, ha a kormány nem vezetné félre a közvéleményt azzal, hogy sajátosan más értelmet ad a magyar szavaknak. A földtörvény szerint külföldi az, aki nem az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség állampolgára. Ez összesen 512 millió ember – nem igaz tehát, hogy a földtörvény tiltja a külföldiek földszerzését. 2. Sikerült megvédeni a magyar földet? Az Európai Unióval való tárgyalás és egyeztetés nélkül ez aligha lenne lehetséges. Szeretjük magunkat francia, osztrák, holland gazdákhoz hasonlítani, ám a mi helyzetünk mérhetetlenül különbözik az övékétől. Miközben Ausztriában erős a paraszti társadalmi réteg és a földek valóban a helyi közösségek kezében vannak, addig Magyarországon nagybirtokrendszer van, a magyar nép „birtokon kívül van”, a falusi lakosság nem jut földekhez – és valljuk be, az agrikultúrát is alaposan kiütötték már belőlünk. Nyugaton nincs is földpiac, hiszen akinek földje van, megtartja – Magyarországon ellenben nagyon nyomottak a földárak. A két ország között több tízszeres jövedelem- és földár-különbségek is vannak – nem kérdéses, hogy óriási versenyhátrányba kerül a magyar a saját hazájában. A külföldiek tömeges földszerzése megfosztaná az országot legértékesebb természeti kincsétől, jövedelemforrásától, élelmiszerbiztonságától és szuverenitásától. 3. Csak földműves vásárolhat földet? Igaz lenne, ám a földtörvény szerint épp csak az nem számít földművesnek, aki nem akar az lenni. A földműves szót a jogszabály hasonlóképpen értelmét megmásítva határozza meg, akárcsak a külföldit. Földműves az, aki a földdel foglalkozik, az előírások alól pedig felmentést kap, aki egy legalább 25%-ban a tulajdonában álló gazdasági társaság részvényese. 4. Csökken a nagybirtok szerepe? Ez egyszerűen nem igaz, hiszen a földtörvény a hatálybalépése előtti viszonyokra nem tartalmaz előírásokat, így a már létező nagybirtokok megmaradnak. Ráadásul a törvény számos kiskapuja teszi lehetővé azt, hogy a nagytőkések tovább folytathassák földrabló tevékenységüket – vannak olyanok is, akikre pedig az egész földtörvény nem fog vonatkozni. Ők lesznek az integrátorok, akik – Orbán Viktor által megerősített értesülések szerint – az egész mezőgazdasági termelés regionális összefogására és irányítására kapnak megbízatást és ehhez még állami földeket is. Mivel a jelenlegi földhasználóknak és a nagy állattartó telepek üzemeltetőinek a törvény elővásárlási jogot biztosít, ezért esély sincsen a birtokszerkezet érdemi megváltozására. A kényszerhasznosítás intézménye biztosítja, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával növelhessék birtokaikat a politikai kedvezményezettek. 5. Helyben lakás szükséges? Igaz, de könnyedén kijátszható. Emlékezzünk csak: Ioav Blum is helyben lakó volt Sukorón… A külföldi és hazai tőkeérdekeltségeknek ez nem jelenthet akadályt, ezt a rendelkezést a mai állapotok mellett könnyedén ki lehet játszani. (Így nyerhetett földet Fejér megyében egy salgótarjáni alagútépítő cég is az állami földhaszonbérleti pályázatokon.) 6. A tulajdoni korlát tényleg 300 hektár? Igen, a magánszemélyek esetében, de nincs összeszámítás a családtagok esetében! A cégeknél 1200 hektár a birtokhatár, az állattartók és vetőmagtermesztők esetén (vigyázat! ezek mind nagytőkések!) 1800 hektár. Egyesekre – az integrátorokra, bankokra és egyházakra – még ez sem fog vonatkozni. Nagy probléma, hogy a földtörvény lehetővé teszi a földek „szétírását”, hiszen a családtagok, részvényesek földjei nem adódnak össze. Továbbá nem kell félniük azoknak sem, akik eddig szerezték meg hektárok tízezreit, mivel a földtörvény a már létrejött viszonyokra nem vonatkozik. (Csak összehasonlításképpen: a monarchia nagybirtokrendszere idején 1000 hold volt a nagybirtok határa, ami kb. 580 hektárnak felel meg!) 7. A helyi földbizottság a helyiekből fog állni? Nem igaz, hiszen mindenki benne lesz, akinek az adott településen földje van – így a Csányik, Leisztingerek, Nyerges uraságok és a külföldi földbirtokosok is részt vehetnek majd a „helyi” földbizottság munkájában. Képzeljük csak el, talán még (vissza)élhetnek erőfölényükkel. Nevezhetjük-e egyáltalán helyinek azt a földbizottságot, amelyikben a nem helyi illetőségű földbitorlók is döntési joggal részt vehetnek? Vagy netán tőlük várjuk a magyar föld megvédését? 8. A helyi földbizottság dönti el, ki gazdálkodhat és ki nem? Ez sem igaz. Mindössze az adásvételekre kell rábólintania, a földbérletek ügyében nem dönthet. Márpedig a birtokszerkezetet nem csak a tulajdonszerkezet határozza meg – különösen Magyarországon, ahol a legtöbb spekuláns bérelt földön „gazdálkodik”. 9. A magyar gazdatársadalom támogatja a földtörvényt? Hazugság: a civilek, a gazdák és a városlakók együtt tüntetnek és tiltakoznak a földtörvény ellen. A zárószavazás napján például ötven helyszínen tartottak gazdák traktorokkal félpályás útlezárást. Több mint 200 szervezet lépett fel a tervezet ellen – köztük neves, jobboldalhoz köthető közösségek is (pl. Professzorok Batthyány Köre). Természetesen a gazdák hangja nem hallatszik túl messzire, mivel eleve kevesen maradtak, a kormánypárti média az elhallgatásukra törekszik, miközben erős érdekérvényesítő szervezeteik nincsenek… Ne feledjük, hogy ezt a törvényt a kormányon és szűk körein kívül senki sem támogatja! 10. Tényleg 1100 éves probléma oldódik meg? A probléma nem 1100 éves, hanem „csak” kb. 5-600 éves. Ekkor kezdték a nagybirtokosok kiszorítani a helyi közösségeket a földekből és a közös erőforrásokból, ami az ország pusztulását hozta magával. Ma már tudjuk, hogy a török háborúknál is nagyobb mértékű népességcsökkenést okozott a korabeli nagybirtokrendszer. Mária Terézia idején a helyi közösségek helyzete tovább romlott. A Horthy-rendszer nagybirtokosai minden tiszteletre méltó kezdeményezésnek (népi írók, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó) ellenálltak. A probléma most sem oldódik meg: a földtörvény nem vonatkozik a jelenlegi viszonyokra, így egész egyszerűen bebetonozza a rablóprivatizáció során kialakult torz birtokszerkezetet, ami az egyik oka az ország siralmas szegénységének. A vidék teljesen elnéptelenedhet, falvaink el fognak fogyni… 11. A kormány az összes fontos agrárcsatát megnyerte? Nézőpont kérdése. Nagyon úgy tűnik viszont, hogy ezek szerint a kormány miellenünk harcolt: a tőkeérdekeltségek javaslatai ugyanis 70-80%-ban teljesültek, míg a mi elképzeléseinknek csak apró töredéke került be a tervezetbe. A csatát lehet, hogy elveszítettük, de a háborút nem. 12. A kormány több száz civil szervezettel egyeztetett? Olyannyira, hogy semennyire. A civil szervezetekkel érdemben egyszer sem tárgyalt a szaktárca, sőt minden egyeztetésről kizárták a nyilvánosságot. A Váralja Szövetség javaslati csomagját még válaszra sem méltatta Fazekas Sándor miniszter. Ezzel szemben mi 18 lakossági fórumot tartottunk meg, a gazdákkal folyamatosan egyeztettünk, továbbá folyamatosan kerestük a kapcsolatot a kormánnyal annak érdekében, hogy a földtörvényen fordítani tudjunk. Nem sikerült… Összegzés A földtörvénnyel természetesen sok más probléma is van – például a bankok korlátlanul szerezhetnek földeket, kimaradt belőle a demográfiai földprogram, bekerült a „kényszerhasznosítás”, a „bio” üzemanyag gyártás pedig elismert melléktevékenységnek számít. Ezekről nyilván kevesebbet hallunk, hiszen nincs az a kommunikációs szakember, aki ezeket a vitathatatlan és visszataszító tényeket fogyaszthatóvá tehetné a szavazóbázis számára. A fent kifejtett indoklások egytől egyig súlyos érvek, amelyekkel szemben a miniszter által állandóan ismételgetett tartalmatlan, de hangzatos kommunikációs panelek állnak. Egy honpolgárnak nem lehet arról beszélni, hogy a földtörvény „atombiztos védelmet nyújt”, továbbá „egy kávéskanálnyi földet sem vehetnek külföldiek”, mivel ezek üres frázisok. Nagy érdekek mozdultak meg a földért. A magyar társadalmat pedig mesterségesen altatják most, a legnagyobb veszély idején. Nézzük csak meg, milyen alávaló, irányított kérdéseket tesz fel a kormányszolgálati média Fazekas Sándor miniszternek: „Arra a kérdésre, hogy külföldiek miért nem vásárolhatnak földet, a miniszter leszögezte: a magyar termőföld nemzeti kincs, és a befektetéseknek tág tere van a magyar gazdaság más területein.” (MTI, 2013. június 21.) Mintha nem egy dologról beszélnénk… Aki továbbra is támogatja a földtörvényt és a kormány törekvését, azt csupán arra kérjük, hogy gondolkodjon el: vajon kinek a megbízásából tevékenykedik az a kormány, amelyik az állampolgárai elől minden eszközzel (magyar szavak jelentésének megváltoztatása, áttekinthetetlen jogi szabályozás, félrevezető kommunikációs panelek ismételgetése) elfedi a valóságot? A kormány nem erre kapott felhatalmazást. A föld védelme nemzeti sorskérdésünk, ezért mi sem lehet természetesebb annál, minthogy a kormányt társadalmi nyomásgyakorlással rákényszerítsük arra, hogy ne a tőkeérdekeltségeknek ministráljon, hanem az ország érdekeit szolgálja! Együtt mi, felelős magyar állampolgárok elérhetjük, hogy magyar érdekeket szolgáló földtörvény szülessen! Ezért kell megbuktatnunk a jelenlegi földtörvényt! 2013. június 23. Váralja Szövetség
perszekutor
2013. június 25. 11:24
==Gaal Gergely és Hollik István megnyugtatónak tartják, hogy az európai uniós elvárásokkal sem ellentétes törvényt fogadtak el.== És azt is megnyugtatónak tartják, hogy tolvaj zöld-fehér-vörös-kék és sárga bárók, valamint seggnyalóik határozzák majd meg, hogy ki vehet földet a vidéken? Nemzetárulók.
freehckr
2013. június 25. 10:05
Ha létezne Magyarországon kereszténydemokrata politikai szervezet, az jelenleg a Jobbik, nem pedig egy egykori ávós zsidókkal kooperáló posztkommunista bűnszervezet szövetségese lenne. Erről így röviden ennyit...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!