Az LMP az Alkotmánybírósághoz küldené a földtörvényt

2013. július 03. 11:16

Az LMP azt kéri Szabó Mátétól, az alapvető jogok biztosától, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz és kezdeményezze az új földtörvény alkotmányossági vizsgálatát, illetve a jogszabály módosítását – jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.

2013. július 03. 11:16

A független képviselő azzal érvelt, hogy az alaptörvény rögzíti a természeti erőforrások, köztük a termőföld védelmét a jövő nemzedékek számára, illetve az egészséges környezethez való jogot is. Az Országgyűlés viszont szerinte egy olyan földtörvényt fogadott el, amelyik az elmúlt 25 évben kialakult birtokkoncentrációt fagyasztja be és konzerválja a „jelenlegi, tarthatatlan” nagybirtokrendszert, amelyik tartósan és nagy mértékben szennyezi a környezetet.

Az LMP társelnöke emlékeztetett arra, hogy az LMP már a törvény tárgyalása során azt kérte, hogy 1200 hektáros abszolút birtokmaximumot alakítsanak ki és ezt egy öt éves átmeneti időszakot követően visszamenőleg is alkalmazzák. A párt a jogszabály hatályát az állami földekre is kiterjesztette volna, miközben jogot adott volna a helyi földbizottságoknak, hogy a földbérletek ügyében vétójoggal lépjenek fel – közölte.

A parlament két hete pénteken jobbikos képviselők folyamatos tiltakozása közepette, a Jobbik-frakció által kért név szerinti helyett gépi szavazással fogadta el az új földtörvényt, amelyet tárgyalása során az ellenzéken kívül a volt vidékfejlesztési államtitkár, Ángyán József is élesen bírált. Ezt követően az ellenzéki pártok mindegyike azzal fordult a köztársasági elnökhöz, hogy ne hirdesse ki a földtörvényt, míg a Fidesz és az agrárkamara a jogszabály aláírására kérte Áder Jánost. Az államfő aláírta a törvényt, közölve: megállapította, hogy a földtörvény alkotmányossága sem tartalmi, sem formai szempontból nem vonható kétségbe, így kihirdetésének nincs alkotmányos akadálya.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nisz
2013. július 03. 13:31
Az elfogadott és kihirdetett földforgalmi törvény szövege itt érhető el: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=161522.244298 Ahhoz képest, hogy ez egy hazánk sorsát alapvetően befolyásoló törvény, nem sok érdemi hozzászólást, annál több szájkaratézést láttam vele kapcsolatban. Számomra már az első paragrafus is nyugtalanító, ugyanis ez van benne: "(2) Külön törvény a mezőgazdasági üzemek tulajdoni-, és használati viszonyainak sajátosságaira tekintettel, az e törvényben foglaltaktól eltérő szabályokat is megállapíthat a föld és a hozzátartozó mezőgazdasági felszerelés tulajdonjogának, használatának üzemi hasznosítás céljából történő megszerzésére. (3) Külön törvény az integrált mezőgazdasági termelésszervezést végző szervezetek működési sajátosságaira tekintettel, az e törvényben foglaltaktól eltérő szabályokat is megállapíthat a föld használatának az integrált termelésszervezésben való hasznosítás céljából történő megszerzésére." Mind a 2., mind a 3. pont több gumifogalmat takar, mi több, azokról még egy fidesznyi (nemzeti konzultáció típusú és mélységű) társadalmi vita sem folyt.
qccqccqcc
2013. július 03. 13:27
Én pedig az LMP-t küldeném el a halál faszára pattanásnak.
bsandor
2013. július 03. 12:45
nem olvastam a teljes törvénytervezetet,nem pofázhatok,ami fura nekem,az LMP-hozzáállása,meg a Jobbiké
kamasuka
2013. július 03. 11:53
Ez siker. http://index.hu/gazdasag/2013/07/03/magyar_sajtot_eszik_a_jordan_hadsreg/ :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!