Hoppál: Sikerül megvédenünk a magyar földet

2013. július 11. 18:34

Az új földtörvény értelmében csak szigorú feltételekkel vásárolhatnak magyar földet külföldi állampolgárok – mondta Hoppál Péter, fideszes országgyűlési képviselő a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján.

2013. július 11. 18:34

A Fidesz parlamenti képviselője hangsúlyozta: a magyar föld nemzeti kincs, ezért a kormány az új földtörvény megalkotásával arra törekedett, hogy azt a lehetőségekhez mérten a lehető legjobban védelmezni tudja. Emlékeztetett: hazánknak az Európai Unió szabályai szerint 2014 május elsejétől kell biztosítania a lehetőséget, hogy az EU állampolgárai Magyarországon földet vásárolhassanak. A jövő év januárjában hatályba lépő földtörvény azonban – mint mondta – jelentős feltételekhez köti a külföldiek földvásárlását.

Hangsúlyozta: az új törvény a helyben lakáshoz, helyben gazdálkodáshoz köti a földvásárlást. Emellett annak, aki földet vásárol, három éven át életvitelszerűen az adott településen kell élnie, illetve fölművelési végzettséggel kell rendelkeznie, és csak a magyar gazdákból alakult helyi földbizottság hagyhatja jóvá az adás-vételeket. Hoppál Péter szerint az európai viszonylatban szigorúnak számító jogszabály ezekkel a feltételekkel olyan erős védelmi faktorokkal rendelkezik, amelyekkel sikerül megvédeni a magyar földet, hazánk nemzeti kincsét.

A képviselő szólt arról is, hogy a földtörvény a mai birtokrendszer nagyarányú átrendeződését is megcélozza. Elmondta: ma a földek felét nagybirtokosok művelik, másik fele kisebb családi gazdálkodók kezelésében van. „Azt érjük el a törvénnyel, hogy néhány éven belül a nagybirtokok aránya 20 százalékra csökken, míg a helyben lakó gazdálkodók által megművelt földek aránya 80 százalékra növekszik” – mondta.

Ezt az állami kézben lévő földterületek bérbeadásával valósítja meg a kormányzat – tette hozzá. Hoppál Péter pécsi sajtótájékoztatóján szót ejtett arról is, hogy idén 1200 település kapott kormányzati segítséget a nyári gyermekétkeztetéshez. Elmondta: Pécs összesen 4,5 millió forintos támogatásban részesült, így az iskolai nyári szünet alatt 231 gyermeknek tud az önkormányzat napi egyszeri meleg ételt adni. A lehetőséggel a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő szülők élhetnek – tette hozzá a képviselő.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. július 11. 21:39
Igen, megvédték a magyar termőföldet. Maguknak. Ami abból kimaradt, azt viszont viheti az eu polgár. A qrva anyátokat hazudoztok itt össze -vissza, mocsadék fidesz-banda.
becike4
2013. július 11. 19:49
Maradt még valami, amit nem védtetek meg, tetvek?
nisz
2013. július 11. 19:25
"Sikerül megvédenünk a magyar földet" Az elfogadott és kihirdetett földforgalmi törvény szövege itt érhető el: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=161522.244298 Már az első paragrafus alapján is vannak kételyeim Hoppál elvtárs kincstári optimizmusával kapcsolatban, ugyanis ez van benne: "(2) Külön törvény a mezőgazdasági üzemek tulajdoni-, és használati viszonyainak sajátosságaira tekintettel, az e törvényben foglaltaktól eltérő szabályokat is megállapíthat a föld és a hozzátartozó mezőgazdasági felszerelés tulajdonjogának, használatának üzemi hasznosítás céljából történő megszerzésére. (3) Külön törvény az integrált mezőgazdasági termelésszervezést végző szervezetek működési sajátosságaira tekintettel, az e törvényben foglaltaktól eltérő szabályokat is megállapíthat a föld használatának az integrált termelésszervezésben való hasznosítás céljából történő megszerzésére." Mind a 2., mind a 3. pont több gumifogalmat takar, semmi akadálya nincs például egy külföldi (EU-s) tulajdonú mezőgazdasági üzemnek vagy integrált integrált mezőgazdasági termelésszervezést végző szervezetnek. Ezekre pedig a jogalkotó szándéka szerint külön egyelőre még koncepciójában sem ismert szabályozás fog vonatkozni.
honphibu
2013. július 11. 18:52
Jó, hogy eddig egyáltalán nem vásárolhatott, most meg igen, de semmi baj, az emberek 90%-a erről semmit sem tud az MTI-nek köszönhetően, csak arról, hogy sikerült megvédeni a magyar földet. "Hangsúlyozta: az új törvény a helyben lakáshoz, helyben gazdálkodáshoz köti a földvásárlást. Emellett annak, aki földet vásárol, három éven át életvitelszerűen az adott településen kell élnie, illetve fölművelési végzettséggel kell rendelkeznie," Az se zavarjon senkit, hogy a magyar földnyertesnek nem kell helyben laknia, lehet műkörmös vagy bicikliszerelő, ha parlagon hever a földje és a gaz lepi be, mert neki csak az unios (ez a rohadék unio már megint)támogatások kellenek, az sem baj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!