Két trafikot már bezárattak, mert fiatalkorúnak adtak el cigarettát

2013. július 30. 10:25

Két esetben már határozat született és közel negyven olyan eljárás van folyamatban, ahol a fiatalkorú kiszolgálása miatt, a bírság befizetése mellett, várhatóan a forgalmazás felfüggesztését is elrendelik – közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kedden az MTI-vel.

2013. július 30. 10:25

A közlemény szerint a július 1-je óta lefolytatott 274, fiatalkorúak bevonásával lefolytatott ellenőrzés során 38 esetben – azaz az esetek 14 százalékában – tapasztalták a felügyelők, hogy a tilalom ellenére kiszolgálták a fiatalkorút, és további 72 olyan esettel találkoztak, amikor nem szólították fel a tizennyolc éven aluli személyt az üzlet elhagyására.

Az ellenőrzések során a felügyelők a tájékoztatási kötelezettségre és az üzletek kialakításával összefüggő egyéb rendelkezésekre vonatkozó jogszabályi előírások betartásában is számos hiányosságot találtak, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítanak a törvényi célok érvényesülése szempontjából elsődleges normák, a fiatalkorúak kiszolgálását tiltó rendelkezések betartására.

A hatóság tájékoztatása szerint a kifogásolási arány a korábbi értékesítési rendszerben tapasztaltakhoz képest jelentősen javult, a jelenlegi szabályozás kialakításának ugyanakkor alapvető célja volt a dohánytermékhez való hozzájutás visszaszorítása. A hatósági ellenőrzések ezen szándék érvényesítése végett a rendelkezésre álló szankciók alkalmazásával kívánják elérni azt, hogy valóban ne juthasson hozzá cigarettához a fiatalkorú.

A kiemelt forgalmú rendezvények idején és környékén az ellenőrzések is fokozódnak, így a Hungaroringen is ellenőrizték a felügyelők a pálya területéhez közel eső dohányboltokat. Hasonló intenzitású hatósági jelenlétre lehet számítani a Sziget Fesztivál idején a Hajógyári Sziget környékén és a fő megközelítési útvonalakon működő üzletekben.

A hatóság emlékeztet arra, hogy minden olyan alkalommal, amikor a felügyelők azt tapasztalják, hogy fiatalkorút szolgáltak ki, a pénzbeli szankció kiszabása mellett az illetékes kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége – határozott időre – a dohánytermék forgalmazását is megtilthatja, ismételt elkövetés esetén az üzlet átmeneti bezárását is elrendelheti. A határozat nem teljesítése esetén a vállalkozás rendbírsággal sújtható, amennyiben pedig az ismételt ellenőrzés során újra megsérti a kiszolgálás tilalmára vonatkozó rendelkezéseket, akkor a koncessziós jogot is visszavonhatják.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Monkey4you
2013. július 30. 17:25
A közlemény szerint a július 1-je óta lefolytatott 274, fiatalkorúak bevonásával lefolytatott ellenőrzés során 38 esetben ... -------------- Fiatalkorúak bevonásával!??? Hát ez mi a faszom, ha nem büntett???
Monkey4you
2013. július 30. 16:55
Biztos libsibolsi a tulaj! Lesz itt még sírás, brüsszel, Strasbourg, nyújork!!!
kjkj945
2013. július 30. 15:22
Helyes!
jobban tejelő
2013. július 30. 12:34
Az a két tarfik belopakodó balliberális trafikos volt, akik blülről rohasztják a Lázártrafik nemzeti, kiforrott, hósi magyar rendszerét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!